A napokban futottam bele egy rendkívül aktuális problémát boncolgató posztba az Instagramon. Joggal állíthatom, hogy az emberek többsége érti, milyen is ez a jelenség. Szinte fojtogató érzést kelt bennünk a tudat, miszerint a boldogsághoz és sikerhez kapcsolódó elvárások, mércék mind szigorúan internalizáltak. Úgy érezzük vannak dolgok, amiket el KELL érnünk. A probléma gyökere valahol itt rejlik.

Miért kellene bármit is kötelező jelleggel kierőszakolnunk magunkból? A social media és a „kifelé” élő emberek luxus mámora mindenkit beskatulyáznak egy idő után, hiába próbálják az emberek ignorálni. Nemhiába tanácsoljak olyan sokan, hogy kövessük ki a számunkra mérgező profilokat, oldalakat, melyeknek nagy része egyébként csak egy erőltetett, a nagy világnak „tetszetős” vonaglásból áll. Nem tudjuk felmérni, hogy bár kívülről minden szépnek és jónak tűnhet, amit látunk, a valóság ettől azonban távol áll. 
 
Ebben a kontextusban tehát mi is a siker, boldogság? Természetesen a rengeteg pénz, nyaralások tömkelegei, a tökély maga, minden téren. Tökéletes párkapcsolat, tökéletes család, tökéletes alak, tökéletes munka, tökéletes otthon, egyszóval: a tökéletes élet. Hogy számunkra mit is jelent a valódi, sallangmentes boldogság, azt elfelejtjük. Elfelejtjük, hogy a reggeli kávé a kis, apró panellakás teraszán is ugyanolyan jól eshet, mint a luxuskastély száz emeletes ablak egyikéből. Elfelejtjük, hogy van, akinek többet ér most éppen egy nagyon fontos dologba beleölni a pénzt és energiát, mint egy egyhetes külföldi útra indulni. Elfelejtjük, hogy nem kell folyton azt sulykolnunk mennyire rohadtul jó nekünk is.  Elfelejtjük, hogy minden,ami jó lehet, az nem a felső tízezer kiváltsága.

 
Mind mások vagyunk, más élettörténettel, más értékrenddel, és hála Istennek, hogy ez így van, nincs ezzel semmi baj.

Persze a fent említett az szebb, az jobb, azt keresi mindenki. Mi meg elfelejtjük, hogy lehet pont ezek az emberek vágyódnak egy olyan élet után, ami sokak szemében “CSAK egy egyszerű, átlagos élet.” Hogy pont ezek az emberek szenvedhetnek attól a legjobban, hogy semmi őszinte megnyilvánulás, érintés, történés nincs az életükben. Nem tudhatjuk.
 
Azt viszont tudnunk kell, hogy a boldogság, a siker, a harmónia, a béke, feltétel nélkül tartoznak hozzánk. Mindannyiunkhoz, kivétel nélkül. Ezek szerves részei az életünknek, még, ha sokszor el is bagatellizáljuk a létezésüket.
 
El kell engednünk az idegőrlő kérdéseket, amikkel állandóan traktáljuk saját magunkat: Hogy lehetnék boldog, ha nem vagyok tökéletes? Hogyan lehetnék mégis sikeres, ha jelenleg nem azon a lépcsőfokon állok, amelyiken kéne? “Már rég így és úgy kellene lennie…” - szajkózzuk sokszor. Igen, és mi alapján? Mert azt láttuk, hogy vannak fiatalok, akiknek tojáshéjas koruktól kezdve mindent megadnak? Mert láttuk, hogy van, aki semmit sem küzdött, mégis mindent elért, amit akart, a pénznek, és/vagy a társadalmi státuszának köszönhetően? Ezek itt nem mércék. Ezek más életek, más kezdő löketekkel, más sorsokkal. 
 
Hogy jobb-e az ő életük a többiekénél? Minden nézőpont kérdése. Rajtad múlik, hogyan állsz ehhez, rajtad múlik, hagyod-e, hogy a Facebook, az Instagram és minden más hasonló veled is elhiteti-e a hiteltelent. Te tudod legbelül, hogy mit vált ki belőled, amikor látod, hogy kisüt a nap, te tudod legbelül, hogy számodra a “legkisebb” lépés is hatalmas. 
 
A lényeg az, hogy az az igazán fontos, ami a mi lelkünkben dominál. Amit mi érzünk a sajátunkénak és autentikusnak ebben a mű világban. És ezt nem írhatja felül a social media-ban keringő hazugsághalmaz. Amit mi érzünk legbelül, az nem befolyásolható, nem másítható meg. Addig amíg ezt tudjuk, és tiszteljük, addig minden rendben van.

• életszemlélet gondolkodásmód hozzáállás közösségi média

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!