Szabadidőmben szeretek pszichológiai könyveket olvasni, főként a klinikai pszichológia és viselkedés pszichológia tartozik az érdeklődési körömbe. Ezekben sokszor előjön a párválasztás kérdésköre, illetve az ezekkel kapcsolatos emberi viselkedési minták is. Mostanság gyakran előjön beszélgetések folyamán férfiakkal és nőkkel egyaránt, hogy mennyire nehéz megfelelő embert találni és sok esetben azt választani, aki valóban alkalmas egy harmonikus kapcsolat létrehozására

Nehéz kérdés a megfelelő társ megtalálása és még nehezebb bölcs, megfontolt döntéseket hozni a rózsaszín ködön keresztül, nincs is egységes, általános igazság, gyógyír, ami által biztosan jó irányba indulunk. Kicsit ilyen vak vezet világtalant érzésem van néha, mikor erről beszélünk, igazi generációs probléma. Sokaktól hallottam a panaszt, hogy a fiatalok nem merik már őszintén kimondani a vágyaik, céljaik, mert azonnal jön a "ghostingolás" a másik fél részéről, amivel minden bizonnyal szembe találkozhattunk már jó páran.

A "ghosting" az a jelenség, amikor a kiszemelt illető egy-két-pár randit követően, nyom nélkül felszívódik és többé nem kapunk életjelet felőle, hiába esetleg jól ment minden egészen addig. Mi pedig kérdőjelekkel a fejünk körül állunk és értetlenkedünk, hogy mégis mi történhetett? Magamból kiindulva én bizony azonnal magamban kezdtem el keresni a hibát, “agyon” elemeztem minden egyes találkát, az összes mozdulatot, beszélgetést és végül mindig arra jutottam, hogy bizony én képzeltem bele minden romantikus vonalat, még abban az esetben is, ha csók elcsattant vagy jövőbeli terveket is szőtt velem az illető. A folyamat ezen a szintjén pedig már egy másik nagyszerű fogalomról beszélhetünk, ami a “gaslighting”, azaz olyan pszichológiai manipuláció, amelyben valaki kétségeket ébreszt a másikban, amely által megkérdőjelezi saját észlelésének racionalitását és józanságát, világképét. Mert ugye teljesen természetellenes már, hogy azt várja az ember, ha már fizikai téren elindul valami, akkor esetleg lelkileg is kötődni kezdünk és, ha már elkezdtünk “megszelidíteni” valakit, akkor végül legalább egy exit interjúval zárjuk a sikertelenül végződött kapcsolat bimbót. Aminek hiánya az egyik legnagyobb tiszteletlenség egyébként, mert ezzel esélyt se adunk a másiknak a lezárásra, hogy megértse miért nem működött a dolog, ami fontos visszajelzés.

Olyan nehéz megállapítani, hogy mi a jó és mi a rossz számunkra. Létezik-e egyáltalán olyan, hogy valakiben minden vágyunk teljesül? Olyan, aki minden szempontból karakterünkbe vág, egy olyan másik egész ember, akivel csiszolódás által szimbiózist alakíthatunk ki. Ezt az utóbbi időben sokan megkérdőjelezték és próbáltam meggyőzni őket, hogy valóban lehetséges, de néha már én is elvesztem az abszolút optimista látásmódom, hitetlenné leszek. Amerikai filmekben szembe találkozhatunk az ‘“unalmas jó” és a “szexi, vagány rossz” karakterekkel, amiket előszeretettel húzunk rá valódi emberekre, de úgy gondolom a skatulyázás sose volt jó ötlet, főképp, mert titkon bizony reménykedünk páran, hátha tényleg kivételesen arany, ami fénylik. Valóban létezik ez a sokat emlegetett “arany”?

• ismerkedés párkapcsolat pártalálás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!