Félve, bátortalanul, vigyázva, fóbiáktól szenvedve, gyanakodva? Őrülten, mohón, birtokolva? Szabadon, magabiztosan, pozitív gondolatokkal, bizalommal telve? Hogyan szeretsz?

Életünket kezdettől fogva átszövik az emberi kötődések. Egészséges lélekkel kötődni valakihez elemi szükséglet, olyan, mint amikor a gyökér kapaszkodik, és ha elég erősen, szilárdan áll, akkor elkezdődhet a közös élet, a fa és a talaj együtt létezése. Egy gyökér nem lehet életképes talaj nélkül, egészséges lelkületű ember nem létezik kapcsolatok, kötődések nélkül. A kötődés vágya ott él mindannyiunkban, és akár mélyre szorítjuk, akár szembenézünk vele, a vágy mégis elemi erejű.

Az érzelmi kötődés elkerülhetetlen, mégis vannak, akik elérzéstelenítik magukat az élet csodáival szemben. A kötődéstől rettegő ember nem ver igazi gyökeret sehol, nem kapaszkodik teljes szívvel a táptalajba, csak olyan félgőzzel, hogy bármikor kiszállhasson, bármikor szakíthasson. Félig-kapcsolatokban él, és majdnem-szerelmeket él, közben ott cirkulál bensőjében a félelem; félelem az egyedülléttől, félelem az esetleges sérülésektől, a megalázottságtól és szégyenérzettől. És félelem az öleléstől, az intimitástól. A köteléktől rettegő ember is szeretne már tartozni valakihez, hamar fellelkesül, többes számban beszél, tervezgeti a közös jövőt. Úgy tűnik, nagyon vágyik már egy szeretetteljes kapcsolatra, ezért hamar „bevonja” a másik embert, aki szexuálisan és érzelmileg is elköteleződik. A kötelékfóbiás fejében itt ezen a ponton aktiválódik a pánikgomb, és eltűnik, „ghostingol”, köddé válik, mintha sosem lett volna.

Belegondoltatok már abba, hogy életünk kezdetén, már a magzati korban is „párkapcsolatban” élünk? A magzati létben egy dédelgető, óvó, vigyázó, szeretgető burokban létezünk, a magzatburokban, ahol édesanyánk minden egyes simogató mozdulatával, amikor megérinti a hasát, endorfint, örömhormont küld számunkra. Ha van valakim, akkor hozzá tartozom és kölcsönösen számíthatunk egymásra. Az anya-gyermek kapcsolati szimbiózistól kezdve testi és lelki kötelékek fűznek össze minket egész életünkön át. És noha a kötelék „másik végén” a személyek változhatnak, az alapkötés mintája lényegileg nem változik, és a kötődés iránti vágy elemi erejű marad.

Már gyermekkorban eldől, később hogyan viselkedünk a párkapcsolatainkban? A legelső, anya-gyerek kötődésünk minősége, vagy annak hiánya a legmeghatározóbb, és ez életünk végéig kitart. Az a kötődési mintázat, melyet gyermekkorunkban édesanyánkkal kapcsolatban alakítottunk ki, életünk hátralévő részében is jellemző lesz ránk, és lehet rajta változtatni, de az alapvető mintázatok alattomosan ott ragadnak saját párkapcsolatunkban. Mindenkit jellemez egy kötődési stílus, és korán kiderül, hogy nem mindenki alkalmas bensőséges, érzelemdús kapcsolatra.

• érzelmi kötődés kötődési képesség kötődési képtelenség párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!