Olykor úgy tekintünk az életünkre, mint egy soha véget nem érő utazásra, amelynek minden percéből ki kell nyernünk a boldogság, az élvezet, a szerelem minden létező formáját. Kicsit engedünk a dolce vita érzésnek, az édes életnek, az élvezetek hajszolásának, és nem gondolunk a holnapra, mert a jelent akarjuk a végtelenségig kifacsarni.

Ez a legtöbbünk életében egy ismerős szakasznak tűnhet. De egy bizonyos életkor után, mindez nem más, mint gyerekes, felelőtlen, ostoba életfelfogás.

A sorsunkat mi irányítjuk, több út közül választhatunk. És ha vannak álmaink és céljaink, akkor azok erős motorként hajtanak előre. Mert igenis kellenek azok a bizonyos célok, mert máskülönben gombaként növekedünk bele az árnyékos kis életterünkbe.

A saját korosztályomban szétnézve alig látok életcélokkal rendelkező férfiakat és nőket. A család, a karrier, a jövőbeni tervek, mintha kikoptak volna az életükből. Nem gondolják végig, hogy a ma nem kizárólag az élvezetről kellene, hogy szóljon, hanem a jövő megalapozásáról is.

Szeretek élni, szeretem megélni a pillanatok csodáját. A barátokkal kirándulni, mozizni, vagy csak átfecsegni egy éjszakát hol sírva, hol nevetve. A családdal összeülni, finomakat enni, utazni, felidézni a múlt könnypotyogtató és kacajra bíró eseményeit.  Szeretem a kezdődő románc minden ízét és illatát kiélvezni, az első csókokat, az esetlen első randikat, mind a szívembe zárom, és örökre őrzöm ezeket a kedves emlékeket. Nem rohanok végig az életemen, a napokat igyekszem úgy megélni, hogy boldogan és elégedetten szálljanak az álmaim a bódító, öntudatlan világba.

Tudom, hogy vannak olyan fordulatok, amelyek kivetnek ebből a kellemes állapotból. Amikor úgy érezzük, hogy tombolnunk és toporzékolnunk kell, amikor egy boros üveget tekintünk a legmegértőbb társnak, amikor kisírt és feldagadt szemekkel, szomorúan  nézünk a boldog emberekre, amikor irigyeljük mások életét, igen, vannak ilyen életszakaszok. Mert az élet már csak ilyen. A rosszakat is szórja ránk a sors, és hiába állunk vitába vele, mindent céllal, tanítócélzattal küld nekünk.

 „Egyszerűen azt hiszem, hogy a párkák olyan sorsot tartogatnak számunkra, amilyet el se tudunk képzelni. És hogy ezt lehetővé tegyük nekik, mindig hinnünk kell benne, hogy jó dolgok fognak történni.” (Jojo Moyes)

Minden rosszból ki kell lábalni előbb, vagy utóbb. Meg kell gyászolnunk a lelki sebeinket, hogy tovább tudjunk lépni. Bármilyen szörnyűség is tör az életünkbe, nem szabad engednünk, hogy elrabolja a céljainkat és az álmainkat. Nem adhatjuk át magunkat a felelőtlen élj a mának életérzésnek, elpazarolva értékes éveket az életünkből. Mert bár úgy véljük, hogy ez az élet dolog egy végeláthatatlanul hosszú utazás, attól még véget fog érni. És nem mindegy, hogyan ér véget, hogy visszatekintve a múltba mit fogunk látni.

• boldogság életérzés élj a mának gondolatok lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!