Hatalmi harcok nélkül szeretni
Minél kevésbé ragaszkodunk, annál erősebben tudunk szeretni. Miért olyan nehéz hinnem ebben? Talán nem szeretlek jól? Birtokollak, dominálok, kontrollálok, vagy éppen alávetem önmagam? Hogyan kell úgy szeretni, hogy szenvedélyünk ne alakuljon hatalmi harccá, hogyan létezzünk egymásért, hogyan találjunk érzelmi egyensúlyt?
Az egó mindig ott van, mindig jelen van, hiába dobjuk ki az ajtón, bemászik az ablakon, gonoszul, kegyetlenül egymás ellen fordítva bennünket. Az egónk mindent birtokolni akar, és elengedésre képtelen. Gyarló, tudattalan emberek vagyunk mi, akik értetlenkednek, és dadogva gyártunk ál magyarázatokat, kapkodva, fuldokolva csókolózunk, aztán megnyugodva, kézzel-lábbal öleljük egymást, úgy alszunk el, levegőért kapkodva a másik szorításában.
A mi találkozásunknak is célja volt, azért hibáztunk annyit, hogy végre a makacs fejünkbe vésődjön a lecke, hogy nem kell magunkhoz láncolni senkit és semmit, ahhoz, hogy szerethessük. Eggyé válunk, és vágyjuk a másik kizárólagos szeretetét, meg akarjuk tartani, vágyjuk ezt az örökkön örökké tartó, tenyéren hordozó állapotot, a testi és lelki komfortérzetet. Elkezdünk irányítani, kontrollálni, és ahelyett, hogy úgy hordoznánk a tenyerünkön, mintha vizet tartanánk, elkezdjük birtokolni, kezünk szorításával megfojtani a másikat. A kapcsolat elvesztésétől való félelmünk függőségi helyzetet eredményez, és minél inkább kiszolgáltatottá válunk, annál zsarnokibb módon próbáljuk magunkhoz láncolni a másikat. Ha elmúlik a szenvedély mámora, mi marad nekünk? A kényszerítő kontroll, a szabadság és az autonómia elvesztése. A szerelem tisztasága odalesz, megfakul. Hízelgek, és fenyegetlek, korlátozol, megszabsz, és kontrollálsz. Ezek valóban a szerelmünket szolgáló törekvések, vagy csupán az egónk az, ami dominancia.harcokra kényszerít bennünket? Hatalmunk fitogtatása valójában a gyengeségünk, gyarlóságunk, és félelmünk leplezése, nem megyünk vele semmire. És ha a másik meg akar felelni, és behódol? Milyen csatát nyertünk, miféle diadal ez? A szerelem kárára válik minden, mert ő aláveti magát, az én szememben pedig többé nem ugyanaz, tartást veszít, leértékelődik. A kikényszerített harmóniát többé soha nem tudjuk valódinak megélni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez