A testvéri kapcsolatok rendkívül fontosak és valójában az egész életünket meghatározza az, hogy van-e testvérünk, és ha igen, milyen vele/velük a kapcsolatunk, hiszen személyiségünk fő vonásai gyermekkorban alakulnak ki, amelyben a családunk szerepe vitathatatlanul fontos.
Rendkívül szerencsésnek érzem magam, amiért egy szerető családban nőttem fel, egy nővérrel az oldalamon. Tudom, hogy ez sajnos nem mindenkinek adatik meg, de egy testvér igenis végigkísér utadon, akármi is történik körülöttetek vagy veletek, egy láthatatlan szál összeköt, hiszen azon a tényen, hogy a testvéred valaki, semmilyen nagy veszekedés, nagy törés vagy csalódás nem változtat.
Már maga a szó (testvér) gyönyörű, az egyik leggyönyörűbb szó a magyar nyelvben számomra. Kifejezi, hogy ez a különleges személy a te tested és véred, ami nem csak metaforikusan szép megállapítás, hiszen genetikailag is az ő DNS-e áll legközelebb sajátodhoz. Ha sikerül jó kapcsolatot ápolnotok, egy testvér lehet a legnagyobb áldás az élettől. Számomra legalábbis biztosan így van. Kiskori emlékeim színes forgatagában nem csak szüleim, nagyszüleim vagy unokatestvérem szerepel, van benne egy olyan állandó személy, aki minden gyermekkori csínytevésemnél cinkostársam volt, minden ünnepen együtt öltöztünk kívül-belül ünneplőbe, együtt vártuk életünk összes jelentős eseményét, együtt sírtunk, ha valamelyikünknek valami fájt és együtt örültünk a másik boldogságának, sikerének.
Persze volt, hogy nagyokat veszekedtünk, melyik testvér nem? Sőt, ha őszinték akarunk lenni, bármilyen kapcsolatban, ahol kifejezi a véleményét mindkét fél vannak súrlódások, hiszen nincsen két személy, aki mindenben egyet ért, ha pedig soha sem fordul elő semmilyen vita, ott talán az egyik fél túlságosan alárendeli magát a másik akaratának, és elnyomja a sajátját. Emlékszem, egy-egy veszekedés alkalmával szüleink mindig azt mondták, ne veszekedjünk, mert ha ők nem lesznek csak mi maradunk egymásnak. Sokáig nem értettem miért szükséges ezt hangosan kimondani, hiszen legbelül tudja ezt minden testvér, de valójában később értettem meg, később tudatosult, ahogy a családi védő burkot elhagyva, a nagyvilágba lépve valahogy mégsem voltam soha egyedül. Akármilyen szomorú voltam, akármi történt tudtam, hogy van valaki, aki egy barátnál sokkal több, hiszen bármit teszünk leszünk egymásnak és számíthatunk egymásra. Megtanultam, hogy bármi lesz, valaki úgy lesz mellettem, hogy őszinte lehetek vele mint egy legjobb barátnővel, vigyáz rám mint egy anyuka, minden botláson átsegít és születésem pillanatától ismer mint a családom. Egy nővér nem csak félt és vigyáz rád, de tanácsokkal lát el, akarva-akaratlanul tanít, hiszen sok mindent látsz rajta keresztül. Végigkísér az életeden és színt visz abba.
Azt hiszem magabiztosan mondhatom, hogy nem csupán a barátok az élet különleges fűszerei. A nővérem mindig ott volt velem, amit nem tudok elégszer megköszönni, de valahogy ez mégis olyan magától értetődő számunkra, hiszen ebben nőttünk fel. Ennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy mindez mekkora ajándék!
The greatest gift our parents ever gave us was each other.”
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez