Ha már semmi sem ugyanaz

Régen annyira más volt minden. Na, nem sűrűn, de 3-4 hetente sikítva vártuk a hétvégét, hogy végre belevessük magunkat a pesti éjszaka forgatagába. Mert akkor még jó ötletnek tűnt meginni mindent, amit otthon találtunk. Izgalmasnak tűnt kiválasztani a megfelelő party szettet, majd a végén rádöbbenni, hogy a tíz centis magassarkúban hamar megfájdul az ember lába. De mégis, az igazi buli a hóban mezítláb hazasétálni! (Bár a vesénk hevesen diszlájkolta ezt.)

A zene? Mindegy volt, csak jó hangosan szóljon. Azért szerencsére idővel finomult az ízlésünk, és jobban kedveltük azokat a számokat, amire még táncolni is lehetett. Pár évvel ezelőtt még a serdülőkor édes könnyedségét kóstolgattuk, és a legnagyobb gondunk az volt, hogy hétfőre készen legyen a matekházi. Vagy az, hogy a két évfolyammal felettünk járó srác észrevegye, hogy a világon vagyunk. Vagy csak annyi, hogy milyen könyveket szerezzünk be, ha már négyszer végigolvastuk az összes Harry Pottert. Amikor még nem is sejtettük, hogy a szórakozóhelyek gyakorlatilag csak párkapcsolati turkálók, és a szőke herceg nagy valószínűséggel messze elkerüli ezeket a placcokat. Sőt, még csak hírből sem ismeri őket. Pedig igazán feltűnhetett volna. Hiszen mindig kiszúrtuk, hogyha tornacipőben mentünk ropni, akkor a kutya se hederített ránk, ellenben ha szoknyát húztunk, le sem tudtuk vakarni magunkról az aktuális kérőket. De valamiért mégsem akartuk elhinni, hogy az esti románc csak néhány órára szól, és nem azért hívnak meg egy italra, mert tetszik nekik a mosolyunk. Mert akkor még hittünk a csodákban. Valamiért.

Szóval. Szerda este volt, és azt gondolná az ember, hogy egy árva lélek sem tapossa ilyenkor a város utcáit. Mi persze épp másként gondoltuk. Teljesen más természetű dolgokon rágódtunk már, mint öt évvel ezelőtt. Most mindent megadtunk volna azért, hogy ne kelljen tanulnunk és dolgozunk, és percre pontosan beosztani az alvásidőt. Már nem vártuk az estét, és nem vártunk semmit az estétől. Az emberek sem voltak ugyanazok. A zene is változott. Minden más lett. Már lemertük venni a cipőnket, és meg mertük masszírozni a lábunkat, ha fájt. Már nem akartunk táncolni senkivel, és sírógörcsöt tudtunk volna kapni attól, hogy szinte mindenki fiatalabb nálunk. De rájöttünk arra, hogy a hajnali gyros is van olyan finom, mint a vizezett csapolt sör. És hogy másnaposnak lenni sokkal kevésbé izgalmas, mint otthon filmezni a szerelmünkkel. Öregszünk és változunk. De nem lett rosszabb. Sőt, úgy érezzük, az igazán nagy kalandok még csak most következnek.

Helle Robertina

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!