Ha ezek nincsenek meg, nem lehet hosszú távon működő kapcsolatunk
Annyit adok, amennyit a másik még képes vagy visszaadni. Ezt az életszabályt kellene mindannyiunknak elsajátítanunk. Nem belezavarodni a folyó és a part szerepegyensúlyába, mert nem lehetek mindig folyó, nem áraszthatom el őt, nem kényeztethetem minduntalan.
Akkor elveszítem a lendületem, erőm, lelkesedésem, elfogy az energiám, kiüresedem. Ha erőn felül igyekszem minél többet adni, akkor felborul az egyensúly, akkor őt nyomás alá helyezem, és hosszú távon nem is bírná el a feszültséget, elhagyna, kilépne a kapcsolatból.
A szeretet adásának és elfogadásának érzékeny egyensúlyát kellene csupán megtalálnunk. Éretlenül viselkedünk olyan helyzetekben, amikor egyetlen ölelés megoldana mindent. Vannak, akik egyenesen irtóznak a meghitt beszélgetésektől, és a kommunikációmentes, néma csöndekben elvárják a gondolatolvasást. Azt nyújtani, amitől a másik szeretve érzi magát, megadni egymás számára az egyensúly érzésének lehetőséget, így lesz a kapcsolatunkból szövetség. Lehetőséget kell adnom, hogy ő érezhesse, nem csak befogadni jó, hanem az adni érzése is bizsergetően boldog érzés.
Photo by PredragImages / GettyImages
Minőségi idő. Minden kapcsolat alapja az együtt töltött minőségi idő. A minőségi idő lényege az együttlét és az egymásra fordított osztatlan, szeretetteljes figyelem. Mindezt elraktározzuk, kellemes, bizsergető élményként újra előhívjuk, és a folytonos gyakorlásra törekszünk.
Gondoskodás. Nem drága ajándékokat vagy luxusutazást jelent, hanem minden olyan törekvést, ami a társam boldogságát, jólétét, érzelmi biztonságát, bizalmát erősíti. A gondoskodás, a társam igényeinek figyelembevétele nem okoz lelki terhet, nem kerül sok energiába, és nem igényel sok előkészületet.
Tisztelet. Aki tisztel, elismeri az erősségeimből fakadó erényeket, és elnéző a gyengeségeimmel. Nem figuráz ki, nem tesz nevetségessé. Nem hánytorgat fel régmúlt sérelmeket, utamat észrevétlenül segíti, pozitív megerősítése, dicsérő szavai ösztönöznek, új erőt adnak.
Bármi történjen, támogatjuk egymást. Súlyos krízisekből, múltban szerzett lelki sebeinkből is fel tudunk állni együtt, ha szeretjük egymást, ha egymás mellett a döntést valóban meghoztuk, és nincs más út számunkra, mint az, amelyen együtt haladunk. Elárulni, elhagyni egymást, sérelmeket felemlegetni, elvárni a gondolatolvasást, csomagolni, és fejvesztve menekülni a helyszínről bárki tud, ahhoz nem kell nagy kurázsi. De egymás szemébe nézve valóban beszélgetni, és nem sarat dobálni, egyoldalú szónoklatok során sérelmeket ismételgetni, hanem romboló életeseményeink, tragédiáink, kibírhatatlannak tűnő „viharaink” idején a bajban összekapaszkodni, ez a szeretetteljes, valódi szövetség lényege.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez