De otthon többet enged meg magának. Egy jól működő párkapcsolat alapja, hogy mindkét fél megfelelő önismerettel és önértékeléssel rendelkezzen. Ha a felek jól pozicionálják magukat, akkor az élet minden területén megfelelően kezelik a helyzeteket, az embereket és a feladatokat, elégedettek lesznek, és képesek harmóniában élni másokkal, mind a munkájuk, mind a magánéletük területén.

Nagy baj, ha bármelyikük nem a valóságos értéke szerint éli meg önmagát. Eltorzulnak a dolgok, eltorzul az ember maga is, ha folyton azon erőlködik, hogy elfedje belső bizonytalanságát a világ előtt, ami téves elképzelés, hiszen a világ mindig mindent lát, még ha nem is ad hangot a véleményének. Az ember addig - addig próbál egyensúlyozni bizonytalan önmaga előtt, míg nem veszi észre: valójában nem tudja úgy kontroll alatt tartani a dolgait, ahogy szeretné. Annyira lefoglalja a látszat megteremtése, annyi energiát fektet bele, hogy nem látja, amint folyamatosan nő a távolság közte és az őt körülvevő emberek, a valóság között. Nő a távolság, s lassan megszűnik az a belső bizalom, amivel valakire ténylegesen támaszkodni merünk. Mert ahogy szűnnie kell a nyomásnak, amit a körülötte élő emberek megélnek, úgy játszik mindenki egyre nagyobb szerepet ebben a játékban. Valahogy ugyanis ki kell helyeznünk a figyelmünket, a helyzeten kívülre, hogy el tudjunk viselni egy ilyen embert, és élhetővé tegyük a vele való életet. Általában a belső bizonytalanság és a nem megfelelő önértékelés az oka annak, hogy az élet egyik területén, ahol kevesebbet engedhetünk meg magunknak (pl. az üzlet világában), kevésnek érezzük, alulértékeljük, ezért nem megfelelően képviseljük magunkat, amitől frusztrálttá válunk és valahol le kell vezetnünk az önbizalomhiányból fakadó feszültséget. S egy másik helyen - általában az otthonunkban - tévesen úgy értelmezzük, hogy nagyobb hatalmunk van, többet engedhetünk meg magunknak, magunk alá gyűrhetjük a másikat, méltatlan helyzeteket teremtve, mert hitünk szerint megengedhetjük magunknak.

A helyzet egyik résztvevő számára sem kellemes. Mindenki megpróbálja a maga módján enyhíteni a tüneteket. S mikor már sehogy sem megy tovább, az utak kettéválnak. Nagy a meglepetés, nagy a veszteség. Az ember döbbenten áll a történtek előtt. Az ego visít, az ember maga is. Mert csak ekkor veszi észre, hogy minden pillanatban úgy el volt foglalva a gondolataival, esetleg azok elnyomásával, az ideálisnak vélt emberi kapcsolatok mesterséges létrehozásával, hogy elsiklott a felett, micsoda beteges helyzetet hozott létre maga körül, s hogy menthetetlenné vált a kapcsolata.

• életmesék férfiego

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!