Fura szerzet az emberi psziché, józan ésszel gyakran fel nem fogható cselekedetekre képes. Ezúttal olyan szindrómákat gyűjtöttünk csokorba, melyről legtöbben nem hogy nem hallottak, de még elképzelni sem tudják, hogy léteznek. Márpedig azok az emberek, akik e betegségekben szenvednek, gyakran borzasztó kínos szituációkba keverednek.

Stendhal-szindróma

Jó pár pszichoszomatikus betegség kapcsolódik így-úgy a turizmushoz, úgyhogy csak óvatosan az utazgatással. Ezek egyike a francia íróról elnevezett Stendhal-szindróma (vagy hiperkulturémia), melynek szimptómáit éppen vele kapcsolatban jegyezték fel először (pontosabban ő maga), amikor 1817-ben a firenzei Santa Croce templomban járva hirtelen összeomlott a rengeteg látott, szebbnél-szebb műalkotás súlya alatt. Bár maga a betegség nem gyakori, az érintettek valóságos pszichés kálvárián mennek keresztül műalkotások láttán. Előfordulhat, hogy szívverésük felgyorsul, légzési nehézségük lesz, rosszabb esetben sírógörcs tör rájuk, bűntudatot éreznek, hallucinálni kezdenek, hisztérikus állapotban menekülnek el a helyszínről, vagy akár el is ájulnak. Szerencsére a betegség nem maradandó, valószínűleg stressz, kimerültség hatására jelentkezik, s néhány órás pihenés után a lelki egyensúly helyreáll. Ez az a betegség, amit valahol átérzek: bár nem ilyen mértékű tüneteket produkáltam, de a jordániai Petrában magam is megtapasztaltam a csoda földi megtestesülését, s egyfolytában csak azt tudtam hajtogatni, hogy „ez valami lenyűgöző”.

Jeruzsálem-szindróma

Olaszország rengeteg művészeti látnivalója után a következő „turisztikai kórság” (többek között) a Szentföldön törhet ránk, melynek előfordulása erősen vallásos emberek körében még nagyobb lehet. A Jeruzsálem-szindróma olyan pszichoszomatikus állapotot idéz elő, melyben a betegek egy-egy valláshoz kötődő helyszínen megjelenni látják maguk előtt Istent, Jézus Krisztust, Szűz Máriát, vagy a Sátánt, esetenként pedig magukat képzelik Istennek. Oka és a kiváltó tényező máig ismeretlen, a beteg azonban gyakran nem csak külsőségekben szeretne hasonlítani a megidézett bibliai alakra, hanem küldetéstudatában is, így előfordulhat, hogy utastársait, családtagjait, barátait meg akarja téríteni. Mélyen vallásos utazók számára látni a szent helyet, átérezni atmoszféráját egyfajta traumával ér fel, melyben képtelenek feldolgozni az őket ért élményeket. Jeruzsálemben évi átlag ötven beteget diagnosztizálnak ezzel a pszichoszomatikus betegséggel, mely – a Stendhal-szindrómához hasonlóan – valószínűleg kísérő betegség lehet stresszes, kimerült, egyéb pszichés problémában szenvedő emberek körében.

Stockholm-szindróma

Bár a csodás skandináv főváros szintén kedvelt turisztikai úti cél, ezúttal azonban mégsem „utazós kórsággal” állunk szemben. A betegség egy 1973-as stockholmi túszdrámáról kapta a nevét: két rabló megtámadott egy bankot, túszokat ejtettek, majd öt és fél napig fogva tartották őket. Az összezártság szokatlan hatással volt a foglyokra: annyira kötődni kezdtek fogva tartóikhoz, hogy kiszabadulásuk után gyűjtést szerveztek jogi védelmük költségeiért. A szindróma olyan esetekben léphet fel, amikor a kiszolgáltatott helyzetben lévő személy a bántalmazások mellett felületes kedvességet, figyelmet, vonzalmat tapasztal fogva tartója részéről, függetlenül kiszolgáltatottságától. Az egyik leghíresebb eset William Randolph Hearst sajtómágnás unokájával, Patriciával esett meg, akit 1974-ben raboltak el. A lányt nem sikerült kiszabadítania a hatóságoknak, viszont egy két hónappal későbbi bankrablás után a biztonsági kamerák felvételei szerint a bankrablók egyike Patty Hearst volt, akit másfél évvel később fogtak el. A Stockholm-szindróma ellentéte a Lima-szindróma, amikor a fogva tartó kezd el vonzódni túszához (az 1971-es limai Banco America túszdrámája után).

Morgellon-szindróma

Ez a rejtélyes és ritka betegség sok szakember szerint nem is létezik, mégis, aki szenved tőle, az bármit odaadna cserébe, hogy szabaduljon tőle. A Morgellon-kóros, más néven képzelt parazitózisban szenvedő emberek ugyanis úgy érzik, hogy apró, betegséget okozó bogarak, paraziták, vagy éppen szövetszálak vannak a bőrük alatt, melyek olykor mászkálnak, mozognak, csípnek, harapnak, viszketnek, csípnek. Az általában középkorú nőket érintő betegség kiütésekkel, bőrpírral, hólyagosodással, sebesedéssel jár együtt, s mivel maga a kór pszichés alapú, a benne szenvedőknek kísérő betegségként egészen más bőrproblémája van. A betegek piszkálják, kaparják bőrüket, a sebeket nem hagyják gyógyulni, s ha ez nem lenne elég, többnyire elutasítják azt a diagnózist, melyben az élősködőket kizárják. A szindrómát 2002-ben egy Mary Leitao nevű anyuka dobta be a köztudatba, aki fia száján ismeretlen eredetű sebet talált, abból mintát vett és megvizsgáltatta. Az eredmény ráijesztett az asszonyra, mivel a mintában színes szálakat találtak. Az elnevezést is ő adta a kórnak, mely XVII. századi francia orvosoktól származik, akik egy olyan, lázzal járó betegséget neveztek így, melynek következményeként szőrszálak nőttek a beteg hátán.

Tourette-szindróma

Egy újabb ritka, s a benne szenvedők számára kellemetlen helyzeteket teremtő betegség, melyet először egy XIX. századi neurológus, Georges Gilles de la Tourette írt le: a betegeket akaratlan, céltalan mozgások és irányíthatatlan hangadások (tic-ek) jellemzik. Általában gyermek-, vagy fiatalkorban kezdődik, s előfordulása fiúk között gyakoribb. A betegség gyógyszerrel, pszichoterápiával és felvilágosítással nagyon jól kézben tartható, normális életet lehet vele élni. A tourettesek sokszor átlagon felüli nyelvérzékkel, kiemelkedő művészi vagy zenei érzékkel rendelkeznek. Bizonyos feljegyzések szerint Napóleon, Moliere, és Mozart is e szindrómában szenvedhetett. Kiváltó oka nem ismert, de valószínűleg öröklődő tényezőknek is szerepük van kialakulásában (a betegség nem, de a hajlam örökölhető). A motoros tic-ek lehetnek pislogás, rúgások, csapások, felugrás, míg a vokális tic-ek morgás, vakkantás, káromkodások, helyzethez nem illő szavak akaratlan kimondása. Egy Tourette-szindrómában szenvedő hölgy arról panaszkodott, hogy például repülőtéren gyakran a „bomba” szó hangos és izgatott ismételgetésével hozta magát kellemetlen helyzetbe.

Münchausen-szindróma

A számomra legérthetetlenebb, legtávolabb álló betegség, hiszen velem szemben, – aki ha lehet, nagy ívben kerüli az orvosokat –, a Münchausen-szindrómás betegek minden lehetséges módon igyekeznek felhívni magukra orvosaik figyelmét, ennek érdekében pedig hihető történeteket találnak ki betegségeikről és tüneteikről. Fontos megkülönböztetni őket a hipochonderektől, akik valóban elhiszik magukról, hogy betegek, a Münchausen-kórosok tudják, hogy semmi bajuk, de szeretnének beteggé válni, hogy a vágyott figyelmet, gondoskodást megkapják. Céljuk érdekében egészen szélsőséges dolgokra is képesek, így akár a laboreredményeiket is meghamisítják, az öncsonkítástól, de még az ön-mérgezéstől sem riadnak vissza. Az adott betegséget átlagon felül ismerik, sokszor zavarba ejtő ismereteik vannak az orvosi szakszavakat illetően. Ők azok, akik ahelyett, hogy menekülnének a kórházból, inkább minél tovább igyekeznek ott maradni, az adott terápiára további panaszokkal reagálnak, sőt még a műtétektől sem riadnak vissza, ellenkezőleg, igyekeznek minél többször kés alá feküdni. A sokféle műtéti heg, a hosszú kórtörténet, a megjárt intézmények lajstroma leplezheti le a Münchausen-kórban szenvedő betegeket, akiken elsősorban pszichoterápiával lehet segíteni.

Messie-szindróma

Más néven kényszeres gyűjtögetés, – egy újabb bizarr pszichológiai betegség, mely különcsége mellett nagyon megkeseríti a benne szenvedők életét: képtelenek bármilyen használhatatlan, szükségtelen tárgytól megszabadulni, otthonukban mindent felhalmoznak, míg végül az teljesen lakhatatlanná nem válik, ezért gyakran hörcsögökhöz hasonlítják őket (ez az állatfaj szeret mindenféle táplálékot felhalmozni téli szükségletei kielégítésére). A tárgyak gyűjtése, felhalmozása, a lomoktól való megválás képtelensége, a lakóhely telezsúfolása a napi élet funkcióit (takarítás, rendrakás) is teljesen ellehetetleníti, melynek következtében otthonuk elhanyagolt, koszos, büdös és tűzveszélyes lesz, sokszor csótányok, patkányok, egerek költöznek be, az itt élő személy pedig társadalmilag kirekesztetté válik. Éppen ezért sokszor állatokkal élnek együtt, melyekről nem tudnak gondoskodni, így – az emberi és állati ürülék mellett – az elpusztult egyedek is ott maradnak a szeméthalmok alatt. Kialakulása lelki problémákra – társ elvesztése, félelem, egyedüllét – vezethető vissza, s mint általában a kényszerbetegségeken, gyógyszeres kezeléssel lehet javítani a páciens állapotán.

Pica-szindróma

Utolsó furcsa kórságunk a Pica, mely egy furcsa táplálkozási zavar, egyfajta hiánybetegség. Elnevezése a szarka latin nevéből ered, mivel ez a madár köztudottan bármit megeszik, méghozzá meglehetősen jó étvággyal. Nem is olyan ritka, mint felsorolásunk többi betegsége, hiszen biztosan mindenki emlékszik hasonló butaságokra gyerekkorából, amikor földet, szappant, vakolatot, krétát, papírt, ragasztót, fogkrémet, cigaretta hamut vagy csikket, hajat, homokot, koszt, szélsőséges esetben ürüléket és hasonlókat kóstolt. Ez alól én sem voltam kivétel, gyakran megdézsmáltam a fogkrémet, az óvodában pedig a papsajtot és egyéb gyomnövényeket falatozgattunk, a lényeg, hogy olyasmi legyen, ami emberi fogyasztásra alkalmatlan. Mivel a kisgyerekek úgy ismerik meg a világot, hogy mindent a szájukba vesznek, a Pica meglehetősen gyakori a körükben, de ezt másfél éves korra általában kinövik. Akik azonban érzelmi stresszt, egyedüllétet, elhanyagoltságot élnek meg, gyakran előfordul, hogy a betegséget nem növik ki, vagy visszatér. Várandós nők körében a vashiányos vérszegénység, vagy a vér magas ólomtartalma okozhat Picát.

Etédi Alexa

• érdekességek kórság szindrómák

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!