Fogadom
Ez nem az a mese, amit gyerekként olvastam. Igaz, rajtam a habos ruha meg a csipkefátyol, és most valóban megtörténik, de azt senki sem mondta, hogy fájni fog.
Rettenet ez a felhajtás, nem bírom. Anyám üvölt, hol a torta. A húgaim a rózsaszín ruhaszörnyekkel harcolnak a szálloda flancos tükrében. A nénéim elsorolják a menetrendet. Mintha nem tudnám egyébként is, hogy mindenkit a papája vezet az oltár elé. Anyám fejét mostmár rákvörösnek látom. A pincértől kérek még egy aszpirint, hátha az ötödik segít.
Mi történik, ha a herceg, nem is az igazi? Ha az üvegcipőt valami tévedés folytán valaki más találta meg? Mit teszek majd, ha az oltárnál egy idegen ember vár, akihez nem tudom majd, mit szóljak? Hozzam világra az ő gyerekeit? Itt pereg előttem életem filmje, de nem vicces a vége. Legalábbis én ezen nem tudok nevetni. Vagy csak nagyon nehezen menne. Anyám arcára kiül a döbbenet, mikor meglát. Mostmár legalább fehér, nem vörös…
Elképzelem magam húsz év múlva. Hajmeresztő a kép, amivel szembetalálom magam. Húsz év magány címmel könyvet írok majd. A férjem közben megőszül, de még mindig buknak rá a fiatal csitrik, mert sikeres forma. Ilyen szerencsések a férfiak. Nekünk pedig marad a diéta meg a plasztika. És a vasárnapi brunch-ok az ötvenes barátnőkkel. Délutáni teák, mivel már martinit sem merünk kérni, hisz megárt.
Anyám zokog, mikor e szavakat hallja. Vajon neki is ilyen volt az élete? Lehet csak azért sir, mert ő képtelen volt változtatni rajta, én pedig merek. Nem megyek csak azért oltár elé, mert ezt kívánja a világ, mert ez az élet rendje. Mert így döntött a család, egy politikai nézet vagy az unalmas társadalmi rend. A házasság nem milliós pompás parádé, amire összezendítjük a fél világot. A házasság nem ötlet. Szent és sérthetetlen szabad akarat, két ember köteléke, akik szeretik egymást örökre – életre – halálra.
Szentesi Évi
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez