Tudatosan leszünk, és maradunk vakok vele szemben, hogy ne kelljen szembenézni vele. A valóság elől azonban nem lehet elrejtőzni, legfeljebb a valóság tudomásul vétele és elfogadása elől. Az utóbbit nevezhetnénk az elme “korrumpálásának”

Az élet olyan, mint a tűz. Égési sérülések nélkül lehetetlen átjutni. Mint amennyire az elfogadás nem beletörődést jelent, annyira az élet sem vizsga, és nem kényszer, hanem a szabad választás lehetősége. Nem megszokni kell, hanem megélni, nem túlélni, hanem átélni. Legjobb lenne nem odaragadni valamihez. Igazából semmihez. Még ahhoz a sikerhez se, amit kitartó becsületes munkával értél el, és a legtisztább érzelemhez se.

Shakespeare szerint a legtöbb, amit az ember elérhet, hogy megérik. Ha puha lesz és szelíd, porhanyós és könnyen omlik, aki nem menekül, hanem elébe megy annak, aminek úgyis engedni kell. Azonban ehhez nem elég a tehetség és nem elég a kitartás, alázat is kell. Az alázat egy olyan tükör, amibe ha belenéz a valódi önmagad, akkor a tényleges énképét látja. Amikor ez a két kép megegyezik egymással és a valósággal, akkor az alázatosság állapotába kerülsz, ami egy kiteljesedett tudatállapotot is eredményez. Alázat nélkül nem kaphatsz teljes jogosultságot és hozzáférést az élethez.

Az alázat nem egyenlő a megalázkodással, amikor valaki szolgaszerűen, önmagát feladva, mindent megtesz valakinek vagy valamiért. Az igazán alázatos ember nem tud kétségbeesni, mert már régen nyoma sincs benne az önsajnálatnak.

Ha szokásoddá teszed a rendszeres önértékelést, akkor hamar eljön a pillanat, hogy sem többnek, sem kevesebbnek nem tartod magadat, hanem annyinak, amennyi valójában vagy. És akkor már nem akarsz könnyíteni az életen.

• élet férfiszempont valóság

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!