Úgy a házasság, mint a párkapcsolat is, néha elbutító állapot. Miért? Mert belekényelmesedünk. Mert nincs egy veszélyre figyelmeztető pirosan villogó lámpa üvöltő sziréna kísérettel, hogy baj van. Hogy kiesett a kapcsolat a figyelem fókuszából. Hogy már nem teremtjük. Ilyenkor lenne jó egy arcunkba villanó transzparens, mélyen ez áll: "Ebben a világban nincs stagnálás! A dolgok épülnek, vagy pusztulnak."

Így az ember csak megy le, de mindig csak egy lépést, módszeresen hozzászoktatva magát az új helyzethez. Mindennap csak egy lépés, míg végül már lent jár a völgyben, ahova legfeljebb délben süt be a nap.

A sors persze nagy rendező, ha szerencsénk van hamar közbelép, ha nincs, akkor tovább botorkálunk a hideg, nyirkos árnyékban. Azonban amikor némi tudatosság, vagy még több szerencse révén kikecmergünk a völgyből, akár a kapcsolat újbóli pályára állítása, akár a lezárása okán, vár még ránk feladat. Tanulnunk kell a lejtmenetből.

A folytatás esetén azt, hogy ne felejtsük el működtetni a kapcsolatot, és ne csak az autóban figyeljük a visszajelző műszereket, hanem magunkban is. Lezárás esetén pedig ne csak azt a sebet gyógyítsuk be, amire az ex neve van írva, hanem azt is, amin a házasság, vagy kapcsolat felirat szerepel. Amennyiben ez nem gyógyul be, akkor marad a következtetés: még egyszer nem szeretném megpróbálni.

Az orvostudomány ma már sok csodára képes, a félelmet azonban nem képes kioperálni a lelkedből. Te viszont bármikor megteheted. A műtét előtt azért tisztítsd meg a szemüveged.

• férfiszemmel férfiszempont párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!