Aztán volt három megváltó napom, amikor az életem mérlegre került és jogosan hittem, hogy meg fogok halni. De a sors biztos kezekbe tett és felépültem. Azokban a sötét órákban, amelyeket fizikai fájdalom satujába vonva töltöttem éberen, hallgatva a gépek pittyegését az intenzíven, a fizikai fájdalom felülírt bennem valamit.
Azóta nem félek éjszaka egyedül a lakásban, amióta nem félek a haláltól. Mert valóban, egyszer minden véget ér, de nem tölthetem azzal az életem, hogy olyan dolgok elől menekülök, amelyekkel úgyis szembe fogok nézni, míg meg nem tanulom, hogy ne tartsak semmitől. A konfliktusok úgyis kibomlanak, a darázs úgyis megcsíp, a pánikroham ha úgy alakítom ismét rám tör, a levegőm elfogyhat, de mindig, mindig ott van az elmém mögött egy tiszta bizalom az életben, hogy semmi sem történhet úgy, ahogy ne terveztem volna. Ha előkészítettem a terepet rossz döntéseimmel úgy, hogy beteggé tettem magam, akkor vállalom a következményeit annak, hogy helyrehozom, és ha kell, a halállal is szembe nézek. Ha rémálmaim vannak, megkönnyebbülés az ébredés, de nem oltom fel magamra a villanyt. Mert tudom, bárhol vagyok, ha tudom, hogy biztonságra lelek önmagamban, nem fogok félni. Ha tudom, hogy úgyis összetöröd a lelkemet, de én szeretlek téged, akkor is oda fogom adni, ha rettegek, hogy fájni fog. Mert úgy érzem így teljes az élet. A rossz pillanatokat sosem fogjuk tudni elkerülni, de megválaszthatjuk, hogy milyen maszkban állunk a feladat elé. Menekülhetünk egész életünkben a döntéseink súlyától, de végül mindenkit utolér a végzete. Rajtunk múlik, milyen erővel felszerelkezve szembesülünk azzal, amit nem akarunk. Félelmeink közé zárva is meg kell tanulnunk sokszor vakon sétálni az úton, tudva, hogy egyszer minden véget ér, és mindig kezdődik valami új. Sose veszítsük el a hitet önmagunkban.
Az egészséges félelem hasznos, ha olyan dologban gátol meg bennünket, amelyben egészségünket – életünket veszélyeztetjük, ám félelemben nem élhetjük az életünket. Foglalkozzunk a minket felőrlő problémákkal, ne várjuk meg, míg ránk tör a pánik és a szorongás. Minden rendben van, még akkor is, ha nincs. Még akkor is rendben van a jelen pillanat, ha fáj a lelkem, fáj a testem, rettegek szembenézni azzal, hogy valami végérvényesen megváltozik az életemben. Akkor is tovább kell lépnem, és nem foglalkozni az elmúlt pillanattal. Mert az igazi fájdalom mezsgyéjén is csak a Most van, mint az igazán boldog percekben, mikor látszólag megáll az idő. A holnapot tervezhetjük, de minden az alapján dől el, amit most cselekszünk. Legyünk bátrak, mindannyian képesek vagyunk elengedni a félelmeinket, vagy ha jobbat nem tudunk, legalább uralni őket annyira, hogy ne töltse ki minden szeletét az agyunknak. A félelem az elme túléléséért folytatott küzdelme, de a félelem bennünk van, belőlünk indul ki. Így jogunk van eldönteni, hogy mennyire befolyásolja döntéseinket. Nem az a bátor ember, aki nem fél – tartja a közhely -, hanem az, aki átlépett félelmei hálóján és szembenézett Önmagával.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez