Ezért fáj annyira, ha valaki szó nélkül eltűnik az életünkből

Az elutasítás, elhagyatottság traumája fizikailag fáj. Értékes emberi kapcsolataink nagyon fontos szerepet töltenek be az életünkben. Olyannyira, hogy az elutasítás, az alkalmatlanság élménye ugyanazokat az agyterületeket aktiválja, mint a fizikai fájdalom. A kapcsolataink pedig csak megfelelő kommunikációval maradhatnak fenn, elengedhetetlen, hogy a megfelelő helyzetben a megfelelő reakcióval válaszoljunk a másiknak, és ez fordítva is működjön. Azért is fáj annyira, ha valaki szó nélkül eltűnik, mert nem tudunk reagálni, kérdezni, magyarázatot várni. Egyáltalán semmire nincs esélyünk.

Valamit korrektül lezárni, és pontot tenni a végére mindig kényelmetlen, macerás, és konfliktusokkal tarkított dolog, ami különösen a mai modern időkben nem dívik. Ma nehéz lett tisztességesen istenhozzádot mondani, a szakításnak nincs illemtana, ma nem tudunk lezárni egészen semmit, félbehagyjuk, elsétálunk onnan, és egy életen át menekülünk a kellemetlen szituációk elől, inkább lelépünk, kislisszolunk a helyzetből.

Mondhatjuk, hogy a csendből mindenki ért, és a zéró kommunikáció is egyfajta válasz. Egy elbocsátó szép üzenetet azonban mindenki megérdemel. Sokkal nagyobb a fájdalom és a sérülés, ha levegőnek nézzük, semmibe vesszük a másik embert, mint azzal, ha éretten, karakán módon felvállaljuk az elutasítást. Ha le szeretnénk zárni a kapcsolatot, a szálakat egészen el kell varrni, és néhány találkozó után nem is kell hosszasan magyarázni, miért döntöttünk a szakítás mellett. Mégis mindenki megérdemli, hogy magyarázatot kapjon, tisztán lásson, és tanuljon az esetleges hibákból. A kezdet kezdetén jobb finoman, mégis határozottan kinyilatkoztatni elképzeléseinket, vágyainkat, vagyis bölcsebb tisztázni a játék nevét. És ha a rálátások nem egyeznek, okosabb kihátrálni a történetből, mielőtt még végzetesen érzelmileg bevonódnánk, kötődni kezdenénk.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.