Ezért a filmért érdemes túlélni egy kényszerleszállást
Denzel Washingtonért önmagában is érdemes moziba menni, pláne, ha Robert Zemeckis nevezte ki őt lélekemelő kényszerleszállásunk kapitányává.
Az embert, akinek gyűjteménye van azokból az elutasító levelekből, amelyekkel a stúdiók anno visszadobták a Vissza a jövőbe ötletét, Robert Zemeckisnek hívják. Ritkán rendez, de akkor nagyot. És ezt a Forest Gump óta senki sem vonhatja kétségbe. A Kényszerleszállás (hazai bemutató: 2012. január 24.) az első nem animációs filmje 2000 óta!
Pár éve dolgoztam egy rendezővel, aki dolgozott Zemeckisszel. Daniel a színházi világosításért felelős konzultánsa volt a Forest Gumpnak. Azt mesélte, hogy Bob ragaszkodik a színészeihez, és csak a legnagyobbakkal dolgozik. Viszont meg is engedi nekik, hogy beleszóljanak a film készítésébe. Daniel emlékei szerint a Forest Gumpot legalább 45 százalékban Tom Hanks rendezte. És ez nem von le semmit Bob Zemeckis zsenialitásából, sőt!
„A legizgalmasabb az volt számomra, hogy ebben a történetben nincsenek jófiúk meg rosszfiúk, hanem mindenki a szürke valamilyen árnyalatát képviseli – magyarázza Zemeckis. – Az összes karakter sérült, meg romlott valamilyen mértékben, és ez a történet hajtóereje. Az is érdekes, hogy a film feszültsége abból ered, hogy sosem tudjuk, mit fognak mondani a szereplők, miként reagálnak az adott helyzetre. Tehát nem olyan kiszámítható mederben csordogál a történet, mint amikor ketyegő pokolgéppel van dolgunk, vagy közeledik egy meteor, hogy elpusztítsa a Földet. Ritkán fordul elő olyan forgatókönyv, amely ennyire mély és összetett.”
Más produkciókkal ellentétben Zemeckis a jelenetek időrendi sorrendjében forgatta a filmet, hogy az alakítások organikusan fejlődhessenek, aminek köszönhetően a színészek és az alkotók a cselekmény kibontakozásával párhuzamosan építhetik a karaktereket. Hogy ez minél jobban működjön, Zemeckis meghívta a forgatásra John Gatins forgatókönyvírót is – ami szintén nem szokás, mert az írók okvetetlenkedése zavarja a rendezőt –, aki konzultánsként azon melegében részt vett a forgatókönyv fejlesztésében, ha változtatásokra volt szükség, vagy valakinek a stábból éppen megvilágosodása támadt.
Ami nem változott, az Whip karaktere volt. Ő a tökéletes antihős, akinek megformálásáért Denzel Washington Golden Globe és Oscar-jelölést is kapott. A két díjátadó közötti időszakban általában a jelölések mentén halad a mozipénztár felé a néző, de azért annyit még el kell mondani Washington átütő erejű játékáról, hogy akkor is lekötné a nézőt, ha ő lenne az egyetlen szereplője ennek a mozinak. De ahogy a jó mozik esetében lenni szokott, itt a mellékkarakterek is nagyszerűen kidolgozottak és remekül megszemélyesítettek. Az összetett, erkölcsileg korántsem feddhetetlen karaktereket Don Cheadle, Kelly Reilly és John Godman formázzák meg mesterien.
Harling Mays (John Goodman) talán jobban passzolna a Nagy Lebowskiba, de szükséges színes egyéniség az amúgy komoly drámaisággal feldolgozott történetben, amelynek eredeti forgatókönyvét szintn Oscar-díjra jelölték. Ha ő megjelenik (márpedig megjelenik, mert ő mindig „rajta van a listán”), akkor ott drog, pornó, cigi és pia fog folyni. De hát, mire vannak a haverok, ha nem erre?
Meg arra, hogy tudják, hogy lehet visszahozni a teljesen kiütött Whip Whitaker kapitányt, akinek egy órán belül bizottság előtt kell felelnie azokra vádakra, amelyek a nemzet hőséből, a 96 lelket megmentő pilótából, hat ember életének kioltásáért felelős gyilkost akarnak csinálni. Washington lenyűgözően heroikus karaktere legbelül szánni valóan esendő ember. Mi, nézők pedig fura helyzetbe kerülünk, mert azért drukkolunk, hogy történjen valami rossz a főhőssel, mert ezzel megkezdődhet a megtisztulási folyamat. Faramuci állapot, mégis felszabadító érzés. Olyan, amiért érdemes moziba menni.
bégé
Washington és felesége, Paula a New York-i Filmfesztivál záró eseményén, illetve a gyönyörű Nadine Velazquez a 2012. október 23-i Los Angeles-i premieren (Fotó: Alex J. Berliner)
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez