Akárcsak a testeden, úgy a lelkeden is növekszik a sérülések száma az évek előrehaladtával. Az életünk és annak szereplői nem mindig az előrehaladásunkat szolgálják, olykor sajnos visszarántanak minket egy kötélen, hogy megmutassák: a fejlődést nem csak úgy kezünkbe kapjuk. Néha-néha fájdalmas és tanulságos utat kell bejárnunk érte.

Tudom, hogy elfáradtál. Mindkét szemhéjad lezuhan, és olyan érzés pislogni egyet, mintha a fogadat húznák ki. Nincs is kedved kinyitni újra a szemedet. Nincs miért. Csak fekszel, és próbálod magad összeszedni, hátha van miért. Hátha eszedbe jut valami, amitől majd lelkes leszel, és újra beléd száll az életenergia. De nem érzel már semmit. Kiszipolyoztak, kizsigereltek, kiszívták belőled a reményt. 

Egyiknek sem kellettél igazán. Nem akarták veled élni az életet. Ha ez lett volna a vágyuk, akkor másképp történik minden. Megmutatták volna, hogy téged akarnak, veled akarják. De rá kellett jönnöd, hogy minden egyes alkalommal csak egy átmenet voltál az életükben, ahogy talán ők is a tiédben. Használtátok egy ideig egymást. Tapasztalatszerzésre, ideiglenes örömök és a boldogság illúziójának nyújtására.

Te mindig vártad a továbblépést, a haladást, de nem jött el. Az ígéretek, az üres szavak bezzeg igen. Te pedig mindent erre tettél fel. Minden energiádat, az életedet, a barátaidat, a családodat. Mindig úgy alakítottál mindent, hogy ennek az ügynek legyen alárendelve.

Aztán újra és újra egyedül maradtál, ülve egy korhadt, kiégett mező közepén, a komor füstben, pedig életed teljében a dolgod a mosolygás, bizakodás lenne.

Te mindent megtettél, beleadtad a tested és lelked. Az a helyzet, hogy nem vagy egyedül, nem csak a tiéd ez a probléma. Mind átesünk ilyen veszteségeken és nehézségeken. Nem haragudhatsz rájuk, a világra vagy magadra az idők végezetéig azért, mert nem egy volt az utatok. Végképp nem adhatod fel emiatt azt az ősi vágyadat, hogy szerethess és szeressenek.

• életszemlélet önismeret önszeretet továbblépés

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!