Azt figyeltem meg, az emberi visszajelzések kapcsán, hogy a stagnálás szó egy teljesen negatív értelmezést kapott napjainkban. Pedig a stagnálás se nem pozitív, és se nem negatív, valahogy a kettő között helyezkedik el félúton. Az az időszak, az az állapot, amikor már átestél a mélyponton, amikor már elfogadtad, hogy mi történt, hogy hol vagy éppen, de még tart a feldolgozás és a sokkos állapot, hogy hova is helyezd el újra önmagadat. A feldolgozás időszaka.

A stagnálás egy kis szünet a múltad és a jelened között. A stagnálás, ha úgy tetszik, újratelepítés. A stagnálás a csend és a belső erő összegzése: amikor már nincs mit mondanod, hozzáfűznőd, és nem is akarsz, csak létezel és figyelsz. Figyelsz minden apró rezdülésre, a külvilág gondolataira, kimondott szavaira, nem látható tetteire, de leginkább saját magadra.

„Én most stagnálok”, válaszoltam a hogy vagy kérdésre, és szembe találtam magam a meg nem értettség és a sajnálkozás tekintetével. Sajnálkoztak, hogy nem vagyok jól, s próbálták hangsúlyozni, hogy minden rendben lesz megint, én pedig hiába mondtam, hogy jól vagyok amúgy, nem hitték el. Lehet, hogy a stagnáló ember szemei üresnek tűnnek, vagy épp veszélyesnek. Lehet, hogy a stagnáló ember viselkedését hirtelen nem tudja hova tenni a környezete: igen, ez előfordul, hiszen a stagnáló ember jelenleg saját magával is újra ismerkedik, ő se tudja hova tenni önmagát, de éppen ezért, amit kimondd, az tényleg úgy van. Változik. A stagnálás nem egy sima újjászületés, nem egy egyszerű változás, hanem egy valódi mélyről jövő őszinte és puritán belső megszületése. A stagnálás őszinteséget von majd maga után.

Ha azt mondom neked, hogy amúgy minden rendben, csak most stagnálok, most kicsit csak vagyok, akkor az úgyis van. De az nem egyenlő azzal, hogy rosszul vagyok és belebetegszem. Hanem inkább azt jelenti, hogy éppen hátrahagytam a múltbeli énem, a múltbeli szokásaim többségét, a negatív tetteket és helyzeteket, és még nem léptem be a jelenlegi énembe. Mintha a lélek kiszállt volna a testemből, és amíg be nem tud szállni az újabb testbe, addig csak repül szabadon a levegőben. A stagnálás a teljes belső szabadság előszobája. A valódi hangod (újra) megtalálása, ha nem hagyod, hogy ezen az úton eltérítsenek.

Nem azt mondom, hogy nem veszélyes. Egy ilyen horderejű változás mindig ijesztő: amiben az egész addigi énedet, életfelfogásodat, döntéseidet, hozzáállásodat és ideáidat kérdőjelezed meg és dobod ki gyökerestől a szemetesbe, hogy aztán ott maradj egy ideig minden nélkül csak a levegőben. Igen, ijesztő. Igen, veszélyes is lehet, és nem egy szólhat öngyilkosságról is. De a stagnálásban az a jó, hogy hiába lettél könnyed és súlytalan, aki csak repül, olyan mélyről jövő erő is vert talapzatot benned, ami mellett akármekkora kérdőjel is lehet, megtartja a szárnyaidat, amíg helyre nem jössz.

• életszemlélet létezés stagnálás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!