Mindenki így van vele, várja. Felnőttnek lenni? Csoda. Szabadság. Álom. Lehetetlenség kivárni, folyamatosan üldözni kell, megelőzni. Átugrani fontos pillanatokat, a világba kiáltani, hogy én már nagy vagyok, hagyj békén.

Veszekedni kell, becsapkodni minden ajtót, amin áthaladunk, s dacosan, a zenét üvöltetve elvonulni egy szobába. Behunyni mindkét szemet, arra gondolni, bárhol jobb lenne, bárhol, ahol nem itt van. Üzenetet küldeni minden barátnak, felháborodva nyugtázni, hogy nincs esély a harcban. Egy olyan harcban, amit mi idézünk elő.

Elfelejteni a tegnapi jó kedvet, a bíztató szavakat, a szeretettel készült ebédet. A sok némán elviselt fájdalmat, szavakat, melyeket az arcukba kiáltottunk, nem törődve azzal, kik ők, s miért teszik.

Haraggal lefeküdni, s úgy kelni, mintha mi sem történt volna. Bocsánat nélkül kérni a következőt. Egy tárgyat, egy utazást, egy szelet csokoládét, egy ölelést, egy kedves pillantást.

Nincs bennünk megbánás. Ha mégis? Elnyomjuk.

Elmondani nekik, hogy hibáztunk, nem lehet. A végén még azt gondolnák, valamit jól csinálnak. Megjelenne egy reménysugár a szemükben, egy kis megnyugvás, hogy van értelme. Nevelni. Tanítani. Felkészíteni az életre.   

Sok éven át virraszthatnak éjszaka, emésztheti őket a kétely, s mi hagyjuk ezt. Elfelejtünk üzenetet írni, miközben tudjuk, megígértük. Elmegyünk szórakozni minden tiltás ellenére, hisz nincsenek itt, nem tehetnek semmit. Telefonálunk, amikor szükség van rá, s letesszük, amikor megunjuk. Levegőnek nézzük őket, mikor azt gondoljuk, ők is, s az élet is igazságtalan.

Ekkor még gyerekek vagyunk. Felelőtlen, dacos és kiszámíthatatlan lények. S aztán egyszer csak mi is felnövünk. Megkapunk mindent, amire vágyunk. Elér minket is az áhított szabadság. A korlátlan telefonbeszélgetések, a ruhadarabok, melyeket ők sosem vettek volna meg nekünk.

Elérnek a napfelkelték a mezítlábas hazaúton. A munkakeresés, a befizetetlen csekkek. Az álmatlan éjszakák, a sok felnőttes kétely.

Egyszer mind azt gondoltuk, felnőttnek lenni, csoda, szabadság, egy igazi álom. Valójában nem az.

Felnőttnek lenni felelősség. Kudarc. Egy lépés előre, s aztán kettő hátra. Vágyakozás újra gyermeknek lenni. Harc. Túl nagy szabadság.

Ha tehetném, ha egyszer újra gyerek lehetnék, hidd el, te is, s én is elcserélném.

• életszemlélet felnőttség

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!