Egy titkos viszony legtöbbször ezt a fontos hiányt tölti be, ezért is olyan nehéz hátrahagyni
A kapcsolatunk sok síkon működik, a szenvedély kopott meg, fakult ki idővel, mint egy viseltes, egykor szép kabát, amit pontosan ezért sajnálunk kidobni, mert régen olyan jó volt gyönyörködni benne.
A szeretővel pedig éppen ez a megkopott, végsőkig meggyengült láncszem működik, ám minden más vele működésképtelen. A titkos viszony egy létező hiányt tölthet be:a figyelem iránti kínzó vágyat, ami azért édes és veszélyes is egyben, mert mellé egy megmagyarázhatatlan, összefűző intimitás is társul, ezért olyan nehéz kikeveredni belőle.
Két ember szövetségébe csak akkor tud beférkőzni egy harmadik, ha azon rés támad, és ez rés, a hajszálrepedés, mindig valamilyen hiányállapotot tükröz: szőnyeg alá söpört problémák, gyermekded konfliktuskezelések, a hétköznapok rutinjába való csontosodás, ki nem mondott sérelmek, érzelmi eltávolodás. A hűtlenek nem csak úgy „elindulnak megcsalni”, hanem eleinte próbálják jelezni belső vívódásukat, hogy a másik is érzékelje, vegye észre, baj van. Ezek a jelzések sajnos nem kerülnek világosan kinyilatkoztatásra, és gyakran provokálásnak, kötekedésnek tűnnek, így a másik ember nem észleli, hogy a megjegyzések valójában tanácstalan segélykiáltások.
A társam tükrébe belenézni, beszélni, és beszéltetni sokkal nehezebb, mint máshol ventilálni, más karjaiban keresni az érzelem, a vágyott figyelem, az elismerés, a szenvedély, a szex morzsáit. Pedig egy kapcsolat megromlásáért is ketten vagyunk felelősek, és a szerető ölében mindent az elégedetlenkedő, örökké elzárkózó, depresszív másikra hárítunk, aki –szerintünk- soha nem értette meg, hogyan működünk, mire vágyunk. A csalás sok esetben egy néma, demonstratív felkiáltás, vészharang, figyelemfelkeltés, nézd, még én is itt vagyok, szomjazom a szeretetre, a romantikára, a figyelemre, a tiszteletre, a gyöngédségre, az érintésre. A hűtlenségben valójában tévúton vagyok, ideiglenesen elégtételt szerezhetek a rengeteg sérelemért, elhanyagolásért, az egyoldalú szónoklatért, és azért, mert soha nem voltam képes elmondani, valójában mi bánt.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez