„Csak tanulj mindig kislányom!” Gyerekként sokáig nem értettem, miért mondja ezt el nekem a papám minden egyes alkalommal, hiszen tanulok én eleget, egyébként is szorgalmas vagyok, világ életemben jó jegyeim voltak. Gyerekként még nem láttam ennek a dolognak a mögöttes tartalmát és valódi üzenetét.

Azt, hogy a papának sajnos nem volt lehetősége tanulni, bármennyire is szeretett volna. Egy bányászvárosban nőtt fel, és a szülei már tizennégy éves korában közölték vele, hogy bizony mehet dolgozni, nincs más opció. Sosem érdeklődtek a tanulmányai felől, nem is igen vettek részt szülői értekezleteken, talán soha sem. A szegénység, a konstans fárasztó munka, és a gyerekzsivaj mellett egyértelműen feledésbe merült az élet ezen fontos, ha nem az egyik legfontosabb része. Így végül nyolc osztályt végzett el. Ettől kezdve pedig papa fiatal éveinek jelentős részét, a kemény fizikai munka tette ki. Persze idővel egymásra találtak az én csodálatos nagymamámmal, de az elszalasztott lehetőségek tárházának jelenléte vitathatatlan.

Szóval később jöttem rá, miért is hallhattam ezt a mondatot oly sokszor. Mindig láttam a csillogást a szemében, akár a középiskolai, akár az egyetemi tanulmányaim kerültek éppen szóba. A mai napig. Emlékeket idéz fel, melyekben ott rejlenek különböző vágyálmok. A tanulás lehetősége, amely egyúttal a szabadsággal egyenlő. Manapság a legtöbben nem is gondolnánk arra, mekkora kincs is az, hogy azt tanulhatjuk, amire vágyunk. Olyan hivatást választhatunk, ami bennünket igazol.

És ebben a szabadságban persze ott vagyok én magam is. Önálló individuumként szerencsére dönthetek arról is, hogy, mi az, ami érdekel, és mi az, ami nem. Arról, hogy mihez szeretném tartani magam, és mi az, amitől mindenféleképpen el szeretnék határolódni. Lehetőségem van nyelveket tanulni. Képes vagyok a világszemléletemet érettebb magasságokba emelni, és bővíteni. Rengeteg értékes emberrel, pillanattal, és élménnyel gazdagszom, nap mint nap. Őszintén el tudom mondani, hogy mindez nem lenne igaz, ha nem állna rendelkezésemre az a sok lehetőség, ami sajnos drága nagyapámnak nem adatott meg.
A papának köszönhetem igazából, hogy ténylegesen felismertem, milyen szerencsés és nagyszerű helyzetben vagyok, csakúgy, mint sok más fiatal. Sokszor gondolok arra, amikor valami új, kihívásokkal teli ismeretlenbe vágok bele, hogy azt érte is teszem egyúttal. Hogy talán így, valamilyen formában kicsit valóra tudom váltani az álmait. Tudom, boldoggá teszi a tudat, hogy lehet ez másképp is.

Én pedig mindig tisztelni fogom Őt, az álmait, azt, hogy ennyi év után sem felejtette el, legbelül ki is Ő valójában. Tisztelni fogok minden egyes apró részletet, amit valaha is megemlített, vagy idéz fel még most is a múltjából. És tisztelni fogom azért is, hogy a nehézségek ellenére sem adta fel soha a küzdelmet.
Megtanította, hogy a tudást senki sem veheti el tőlünk. Az erőt, a tudásvágy iránti szenvedélyt, a reményt, hogy mindig lehet jobb. A nehezebb napokon pedig mindig erre emlékeztetem magam.

• életszemlélet életvezetés tanácsok tapasztalat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!