A legvégén derült fény az addig sötétben tartott titokra.

Nem mindennapi élmény, illetve nem egészen megszokott kellemetlen pillanat, amikor a magyar nyelvet egy thaiföldi örömlány beszédéhez hasonlítják. Persze ez a legkisebb meglepetés, de azért húzzon csak hazafelé az a bizonyos szív.

Na, az ami ebben a filmben nincs.

Meg lélek sem.

Csak érdekek, meg olyan logikai játék, ami csak elsőre tűnik annak.

Amúgy egy sima átverés.

De erre senki sem gondol egy kihallgató-szobában, ahol egy sánta ül a székben.

Ráadásul nem is őt keresik, és el sem lehet ítélni.

Csak beszélgetni jött.

És megúszni a megúszhatatlant.

Természetesen sikerül, mert a rendőr előre felkészült – igaz tudattalanul – és úgy segíti saját vereségét, hogy mindvégig azt érezzük, hogy meg fogja nyerni a csatát.

Ami nem ott, nem úgy, nem azért zajlik, amit elsőre gondolt.

Senki sem az, aminek látszik.

Ezek alapdolgok.

Ahogyan az is, hogy éppen azért áll össze egy banda, mert valamikor rosszat tettek a nagyfőnöknek, és szerencséjükre élve hagyta őket, hogy azután neki dolgozzanak.

Pedig nem.

Illetve akár igen.

Nem a kábítószer, nem is az üzlet.

Csak valaki, aki felismeri.

Mert az igazán nagy halaknak nincsen arca, sőt hangja sem.

A fordulat, ami csak nekünk az, hogy éppen egy magyar látta őt, nem mindennapi gyomorrúgás a moziban.

Az sem, hogy szintén hazánkfiai szülték meg a szörnyeteget, aki addig csupán tényleg egy közönséges bűnöző lehetett.

Aki inkább látta meghalni a családját, minthogy szégyenben éljen.

Hogy ki találta ki a faliújság-trükköt, nem tudjuk.De hogy vagy két percig beleszögezetett mindenkit a székbe, az egészen bizonyos.

És azért megmaradt a tudat, hogy mi is láttuk azt az embört (sic).

Természetesen a Közönséges bűnözők a film.

Felejthetetlen.

Bokros László

• Kevin Spacey film The Usual Suspects Közönséges bűnözők

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!