„Boldogság? Nem,a fado azért nem boldogság, inkább harmónia, mélység és magabiztosság” – Mísia

1955-ben született Portugáliában Mísia, vagyis eredeti és hosszabb nevén Susana Maria Alfonso de Aguiar. 68 éves, portugál fado énekesnő, akinek az édesanyja spanyol és katalán kabaré táncosnő volt.

Egyébként Mísia egy harmadikgenerációs művészcsalád tagja. Érdekes ez a beleszületés dolog, és egészen napjainkig még mindig igen aktív téma az, hogy vajon melyik a jobb: ha a családunknak semmi köze a művészethez és így nem tudják a hátrányokat sem, vagy ha művészcsaládba nővünk fel s már gyerekkorunk óta ilyen közeg vesz minket körbe? Mikor nagyobb a bizonyítási vágy, a megfelelési kényszer? Amikor tényleg ismeretlenek vagyunk az emberek számára, vagy amikor tudatosan vagy épp tudat alatt, de állandóan összehasonlítanak minket a híres szüleinkkel, nagyszüleinkkel? Melyik helyzetben tudjuk magunkat a legjobban érvényesíteni, vagyis melyik gátol önmagunk megmutatásában a legkevésbé?

Általánosan véve a mai társadalmi közhangulatot, bátran kijelenthetjük, hogy igazából az a helyzet, hogy mindenbe bele lehet kötni, mindennek ki lehet fordítani a jelentését, minden pozitív szándékot negatívvá lehet változtatni. Ha a fentebb foglalkozó témakörnél maradunk, akkor mindkét helyzet támadható: ha ismeretlenként, nulla híres emberrel a hátunk mögött érünk el sikereket és ne adj Isten Nők vagyok, akkor már jön is a tipikus kérdés: „Vajon kivel feküdt le azért, hogy idejusson?” Ha híresek a szüleink – és ez érdekes módon, bármelyik nemre igaz -, akkor „neki könnyű, protekcióval minden egyszerűbb. Nézzétek meg, ha nem lenne mögötte senki, akkor ő se lenne valaki, hiszen annyira nem is tehetséges.” Tehát a protekciót is megszólja az átlagember, de ha valaki saját magának köszönheti a karrierjét, ha nem volt semmiféle segítsége, akkor azt meg nem hisszük el s rögvest gyanússá válik az illető. Miért nem jó semmi sem? Miért nem először önmagunkat fejlesszük ahhoz, hogy örülni tudjunk mások sikereinek? Mert a gunyorosság, a rosszindulat, a féltékenység, az irigység, a gyanakvás, a pletykázás mögött mindig valódi önbizalomhiány áll, illetve feldolgozatlan traumák, múltbeli történések, amiknek következhetően arra sem volt még időnk, hogy saját magunkkal törődni tudjunk. Mikor kérdeztük meg utoljára saját magunktól azt az igazán egyszerűnek tűnő rövid kérdést, hogy hogy vagyunk?

„Boldogság? Nem,a fado azért nem boldogság, inkább harmónia, mélység és magabiztosság” – Mísia - STYLENEWS - Interjúk - misia fado,

Kép: Instagram

Viszont arra sokszor hajlamosak vagyunk, hogy az életkörülmények, a személyiségek, a történések között nem teszünk különbséget, hanem ami ugyanazzal a gyökérzettel rendelkezik, azt nem elemezzük tovább, hanem egy polcra rakjuk fel őket. Pedig nem mindegy, hogy egy művészpályára lépő fiatalnak a családja milyen művészközegben mozog: azonos a kettő egymással, vagy teljesen különbözik. Például Mísia anyukája és anyai nagymamája a táncművészet körében teljesedett ki: klasszikus zenei táncosként, illetve burleszk művészként. Így bár Mísiát kislánykorában is körbevette a művészet szűk, de mégis tágasnak látszó csodálatos világa, a zeneipar nehézségeivel nem tudott teljesen tisztában lenni. A tánc révén látta, láthatta az alkotás világát, hogy milyen nehéz, hogy mennyit kell küzdeni és dolgozni és van, amikor kevesebb a munka, van, amikor több és alig van otthon az ember, de a táncművészet nem egyenlő a zeneművészettel. A művészetről kaphatsz egy képet, kialakulhat azért egy erős bázisú kapcsolatrendszer, ahogy egy erősebb és tudatosabb tudat is létrejöhet az emberben, de attól még nem kerül fel rögvest a csúcsra a zsákutcák s a rossz döntések nélkül. Attól még nem kell kevesebbet tenned, hogy elérd az álmaidat.