Az örömről

Éreztél már tiszta örömet? Egyáltalán felismered az érzést?

Érdekes módon időnként a legváratlanabb helyzetekben érzem, hogy olyan öröm áraszt el, ami szó szerint megtölti a mellkasom, és érzem a fizikai hatását az örömnek. Éreztem már ilyet pusztán egy tehetségkutató műsor hatására, ahol valamiért elemi erővel csapott le rám valaki tehetsége. Bekönnyeztem tőle. Aztán pár másodperc múlva elmosolyodtam, mondhatnám úgy is, hogy képen röhögtem saját magam, hogy nem vagyok normális, egy 13 éves gyereken sírok, mert szép a hangja.

Aztán egyik nap mostam, bejöttem a nappaliba, ahova ki voltak teregetve a ruhák, megcsapott az öblítőillat, és boldog voltam. Abban a pillanatban az öblítő illata összesűrítette azt, hogy a saját lakásom közepén állok, ami egy évvel ezelőtt maximum egy hajléktalanszállónak ment volna el, végre működik a mosógépem, amit második nekifutásra meg tudott gyógyítani a szerelő, és öblítőillat van, azé az öblítőé, amit én választottam, én vettem meg, és ami most már az én illatom. Az otthonom illata, és mindené, ami én vagyok.

Rengeteget gondolkodom azon, hogy miért van ennyi legörbült szájú ember, miért nem lehet apró dolgoknak örülni. Vagy megtanulni örülni. Hisz én is megtanultam. És nem azért, mert fiatal vagyok, mert előttem van még sok nehézség, vagy mert én még nem tudom mi az élet, majd rájövök, hogy mennek a dolgok. Tudom. Igen, sokszor az élet vacak, de azért tanultam meg örülni annak, hogy veszek egy 300 Ft-os türkizkék locsolókannát, ami megy a napozószékemhez, mert elegem lett abból, hogy nem érzem magam boldognak. Mert ezernyi dolog adhatott volna okot arra, hogy miért lehetek hálás, mégis az villogott csak az agyamban vészjelzésként, hogy mi az, ami nem jó, ami feszültté tesz, ami frusztrál. Ha mindig vársz valamire, hogy na, majd akkor leszek igazán boldog, ha ez meg az, meg amaz történik, akkor sosem fogsz élni igazán. Csak egy örökké elégedetlen, kiállhatatlan ember leszel, akinek nem jó a társaságában lenni. Olyan nincs, hogy semmi ne legyen, aminek tudnál örülni.

Sírtál már örömödben? Nem bekönnyezésről, vagy elérzékenyülésről beszélek, mert látsz egy jó filmet. Sírásról, amikor potyognak a könnyeid, és mindenki azt hajtogatja, hogy ne sírj, ennek örülni kell, és te szívből örülsz, annyira, hogy a szíved is belefájdul? Én igen, és leírhatatlanul jó érzés. Egyszer próbáld ki Te is.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Krajnyik Cintia

Gyakran készítek interjúkat, de sűrűn fogalmazom meg saját véleményemet, gondolataimat is egy-egy témát illetően, valamint a hétköznapokból kiragadott élethelyzeteket is szívesen papírra vetem, melyeket a Lélekhangok című rovatunkban olvashattok.