Egy napon felébredtem, és rájöttem, hogy évek óta, életek óta nem haladtam a feladatommal. Mindenem meg van, boldog, sikeres életet élek, és úgy érzem, hogy már mindent elértem. A célkitűzéseim rég a kezemben vannak, így nem igazán érintenek meg mások, akár a világ problémái.

Nem látom, mi lenne a szerepvállalásom az egészben, miért érné meg nekem a fejem törni ezeken, az élet értelmét keresni, kutatni, megpróbálni megérteni azt. Pedig emlékszem, hogy mennyit tudtam fejlődni egy nehézség kapcsán, hogy mennyit tett valójában hozzám egy kevésbé könnyen átléphető akadály. Milyen volt tükörbe nézni úgy, hogy minden nap küzdöttem valamiért, hogy egy áhított cél érdekében különböző utakon kellett lépdelnem, különböző dolgokat tanulva. Amióta kezemben vannak az elképzelt vágyaim, nem gondolkozom azon, ki vagyok, miért jöttem, hova tartok, és mi is a feladatom. Hogy van-e feladatom egyáltalán.

„A gazdagság, szépség, siker, ezek a rossz karma jelei, mert az élvezetek elringatnak, és nincs igény a fejlődésre.”

Nem mintha ne lennék elégedett, ne lennék hálás mindazért, amim van. De tudom, hogy egy ideje már nem léptem egy lépést sem előre, nem fejlődtem tovább, csak élek azon a szinten, amit már réges-rég elértem. Gazdag vagyok, de néha úgy érzem, szegényebb vagyok a legszegényebbnél is. Nem motivál még több pénz reménye az utamon, mert van belőle elég. Nem kell a hiúságom táplálnom, mert szerencsémre, a sors levette vállamról a terhét. Sikerességem pedig megerősített abban, hogy szinte bármit elérhetek. Elégedett vagyok, ezért megálltam élvezni az életem. Ezzel egy időben feladtam a vágyat, hogy változást hozzak ebbe a világba, hogy megkeressem a valós helyem, az igazi célom, az igazi miértem.

Egy helyben állok, holott mindenem adott ahhoz, hogy lépjek. Elringattak az élvezetek, megpihentem a sekély vízben, holott mindig is a mélyben volt a helyem. Először hálás voltam mindezért, aztán megdöbbent – hogy milyen régóta akadályoz engem ez a dolog. Most újra hálás vagyok, amiért felébredtem, amiért újra emlékszem, hogy mi mindent terveztem eredetileg. Hogy nem a pénz motivált, csak szükségem volt rá ahhoz, hogy egy s mást megvalósíthassak. És most, hogy lehetőségem van rá, módomban áll - emlékszem, hogy tenni akartam valamit. Teszek is, ugyan miért is ne tennék?

Az, hogy van szépség az életemben, sok mindent eltakart előlem. Pedig örülök, hogy láthatom a szépet. Mégsem néztem szét igazán, tulajdonképpen az orrom hegyénél se láttam tovább. Holott azért kaptam ezt az ajándékot, hogy végre ne kelljen vele foglalkoznom. Hogy ne határozzon meg, hogy ne akadályozzon, ne álljon az utamba. Nem gondoltam, hogy ez mégis lehetséges. Nem hittem, hogy a szépség tud számomra gondot okozni, hogy új ajtók nyitása helyett, rengeteget becsap majd előttem. Azt kell mondanom, hogy meglepődtem. Szembesülve ezzel, másképpen látom az egészet: nem szeretném hagyni, hogy egy könnyítésnek szánt dolog, gyengítse a játékom. Látni szeretném a fától az erdőt, bármit is cipelek magammal az utamon. 

Javamra szeretném fordítani azt, amit eredetileg is arra szántak. Most, hogy tudom, mik a pozitívumok negatívumai, nem szeretnék elveszni bennük. Nehéz volt ezt egy olyan életben észrevenni, ahol minden kedvem szerint alakult, minden javamra vált, minden csak ringatott. Olyan lecke ez, melyet nehéz tanulni, mert észre sem lehet venni, hogy épp tanulnunk kellene azt. Sokáig ringattak az élvezetek – szerettem is őket – de most már tovább szeretnék haladni utamon. Ezért újra útra kelek, hogy végre tovább fejlődhessek, megérthessem a miértjeim, megtalálhassam a méltó helyem – járjon is ez bármivel.

• életfeladat életszemlélet lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!