Az elmulasztott érzések a múltnak maradnak
Kívülről minden másnak tűnik. Sokszor hisszük el, hogy ez nem így van, pedig valahol egy magasabbról érkező, objektív szemüvegen keresztül mi is megláthatnánk mindazt, amiről szól is ez az egész.
Ma már nem vagyok ugyanaz, mert nem hiszek abban, hogy az elmulasztott lehetőségek vissza-visszatérnek. Talán csak a hétköznapok moraja keményítette meg a szívemet, a szíveket, de valahol mindig más az, amire vágyunk. Kifele élni jelentősen könnyebb, mint elmélyülni egy magányos estén a lelkünk bugyraiban. Valóban nem egyszerű, nem fájdalommentes az, amikor csak mi vagyunk. Szembenézve azzal, amit mélyre letoltunk. Tükröt kapni arról, amit elbaltáztunk, amitől mindig is féltünk. Magányos feladat ez.
Talán amikor csak a külső visszajelzések alapján próbálunk élni, azt gondoljuk minden egyszerűbb lesz. Bedőlünk ennek a hamis illúziónak, ami egyre csak távolabb visz a valódi önmagunktól, és azoktól az érzésektől, amik eredendően hozzánk tartoznak. Mégis belemegyünk. Mert gyáva módon képtelenek vagyunk hinni magunkban.
Hiszen kívülről minden sokkal szebbnek látszik. Ápolt haj, szép ruhák, jól menő állás, izgalmas programok. Vajon belőlem mennyit látsz? Hogy mi van a szívben, azt látod-e talán? Falakat húzunk és látszatéletet élünk. Miközben a falak közé zárva, hány ember választja a mosoly mögött, élete eldobását. Hány ember él mély depresszióban, miközben mások irigylik azt, amije látszólag van. Mert mind tudjuk, a külső csillogás mindig megrészegíti az embert. Olyan ez, mint egy lebegő állapot. Egy óriási hazug illúzió.
És igen, már én sem vagyok ugyanaz.
Minden, ami a tegnapokban történt formálja a holnapokat. Ma már bölcsebb vagyok talán kicsivel. Megtanultam én is a leckét. Ma már talán én is jobb emberré váltam. Ma már megtanultam, hogy a szavak csupán a megfoghatatlannal egyenlőek, míg a tettek, azok mindig tényközlőbbek lesznek, bárhogyan is történjenek. Ma már nem akarok mosolyogni, ha a sírás fojtogat, és nem akarok érzést elnyomni, ha a szívem szétszakad. Nem hiszek az ígéretekben, csak abban, aki mellettem van. Mert aki szeret, az nem enged. Mert a szeretet nem enged.
És talán holnap sem leszünk már ugyanazok. Talán újra megértjük, hogy csak félig él, aki nem mer. Megtanuljuk, hogy a boldogságunk kulcsa, önmagunk teljes vállalását, az érzéseink maximális megélését, és a hitünk megőrzését jelenti.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez