Áruba bocsátott lelkek
Mi nők bármit megtennénk egy kis szeretetért. A fülledt idő beköszöntével egyre több a forró éjszaka, több a lehetőség, kevesebb a ruha és élénkebb a fantázia. A fantázia és a szeretetéhség. Egy zsúfolt helyen üldögélve külső szemlélőként körbetekintve azt látom, hogy a jókedvű, nagyhangú, igazán szemrevaló lányok a legkétségbeesettebbek. Egy önmagát gerjesztő, ambivalens helyzet, amitől csak úgy lehetne szabadulni, ha legbelül minden rendben lenne. A hiba csak az, hogy a legkevésbé sincsen.
A húszas – harmincas korosztály nagy része önbizalomért és megbecsülésért kiált, miközben mindent megtesz azért, hogy ez ne valósulhasson meg. Általában a nő kezdeményez; finom oda-oda pillantásokkal, nevetgéléssel, kihívó testtartással próbálja felhívni áldozata figyelmét. A férfi, amennyiben szerencsés, több hölgy közül is választhat, és a végső döntés úgyis az övé lesz. Akár egy húspiacon. Egy italmeghívás, röpke bájcsevej, túlfűtött hangulat és a nő megkapta, amit akart; visszaigazolást arról, hogy még mindig kiváló portéka, még ha ezt önmagáról hosszútávon úgysem hiszi el.
Ekkor érkezik el a pont, amikor dönteni kell: meghúzni a határvonalat és kivívni a tiszteletet, vagy tovább sodródni az árral, engedni a csábításnak megkockáztatva, hogy másnap a férfi esetleg újabb hajtóvadászatra megy. Kellő magabiztosság hiányában, sok esetben a hiúság győz az észérvekkel szemben, és a nő szomorúan veszi tudomásul, hogy amit áruba bocsátott az nemcsak a teste, hanem a lelke. Több lánnyal beszélgettem, akiket beszippantott ez az „önbizalomnövelő” örvény, és azt állították, hogy minél közelebb engedik magukhoz a férfit, annál nagyobb kettősséget éreznek. Mintha megszólalna egy bizonyos vészcsengő, hogy figyelmeztessen, nem jó úton jársz, de te a megfelelési kényszertől vezérelve csak azért is végig járod az ösvényt, aminek már jól ismered a végét. Padlón fetrengő, megbánással teli állapot, ahol újra csak magadra számíthatsz és nincs senki, aki átöleljen, megsimogassa az arcodat és azt mondja, szeretlek.
Én nem azt állítom, hogy a férfiak lelketlenek, hiszen mi nők vágyunk időről-időre instant szeretetre. Ahelyett, hogy önmagunkkal békességet kötve kivárnánk, míg valaki minden sallangtól mentesen meghódítja a szívünket, mi vesszük célba kiszemeltünket, majd ellőve a nyilat, végül saját magunkat terítjük le. Ha folyton azzal vagy elfoglalva, hogy jobb legyél a másiknál, nem gondolod, hogy Te leszel kevesebb? Ha mindig másoktól várod a visszaigazolást, nem lesz boldog életed.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez