Lehet –e felfedetlen titkokkal, múltbeli fehér foltokkal, tisztázatlan alapvető kérdésekkel, és kétségbe vonható őszinteséggel belépni együtt az elköteleződés kapuján? Lehet-e valakinek hét lakat alatt őrzött hetedik szobája, ahol múltjának nemkívánatos, dohos, és nem éppen makulátlan kacatjait tárolja?

Az igazi szerelem elköteleződés, ami erőfeszítést igényel. Nem igazi az a szerelem, amiből hiányzik ez az odaadó önkéntesség, amellyel minden rezdülésünkkel a társunk mellett állunk, és róla gondoskodunk, mert a kapcsolatunk odaadás, együtt tervezgetés, mindannak átnyújtása, amik vagyunk, és amink van.A házasság egy életre szól, a hűség és az elköteleződés szimbóluma, ennek terhét, és a véglegesség gondolatát sajnos nem mindenki tudja elviselni. A házasságtól nem azért félnek, mert macerás elválni, hanem azért, mert attól tartanak a hűség majd talpig nehéz, szabadságot nyomorító rabigába kényszeríti őket.

A házasság nem mindig pezsgőről, rózsákról, és gyertyafényes vacsoráról szól, de minden rossz elmúlhat, túlélhetjük a viharokat, ha a hűség döntése bontatlan egységbe forraszt. Nem létezik, hogy „Szeretlek, ha..." pedig mindannyiunkban ott lakozik, bújik a kimondatlan mondat, mellyel feltételeket szabnánk, és szép csendesen átformálnánk a másik embert. Pedig a valódi szeretet nem kötődik feltételekhez, nem ismeri a "ha" és a "de” kötőszavak spekulatív rendszerét, csupán egyet ismer: szeretlek és pont. A valódi szeretet nem érzés, hanem inkább egy attitűd, olyan döntés, amelyet nap mint nap meg kell hoznom a társam jóléte, kapcsolatunk fejlődése, gazdagodása érdekében. Döntés arról, hogy befektetek, invesztálok, időt, energiát és pénzt rakok bele, és nem sajnálom, mert a szerelmünknek eszmei értéke van, bármit megadok érte, hogy működtessem. Elköteleződni annyi, hogy megért bennem a gondolat: készen állok arra, hogy másként csináljam a dolgaimat, mint ahogy eddig csináltam.

Ott ülünk kéz a kézben a szerelem és elköteleződés pulpitusán, nyitva az aranykapu, csak be kellene bújnunk rajta. Mégis, mielőtt megtesszük, a teljes testtel és szívvel egymás felé forduló szerelmi révületben ne engedjük, hogy bármilyen megválaszolatlan kérdés, társunkkal kapcsolatos szorongás, vagy aggály kétségeket hagyjon, és visszatartó erő legyen. A rejtélyesség, a titokzatosság, a tartós titkolózás, a múlt folytonos kendőzése csak egy ideig vonzó és szexi, később stabil gyökeret ver szívünkben a steril gyanakvás, a kételkedés, és a bizalom teljes hiánya. Ezeket a kérdéseket mindenképpen feltétlenül meg kell vitatnunk azzal, akivel belépni készülünk az „aranykapun”, vagyis akiről azt gondoljuk, valóban társunknak rendelte az ég. Statisztikák mutatják, hogy a párok valóban a leglényegesebb szempontokat nem vitatják meg egymással.

Hogyan vélekedünk alapvető vallási, politikai, társadalmi kérdésekben? Tudom-e kezelni társam esetleges szélsőséges nézeteit? Mit jelent számunkra a hűség? Hogyan határozzuk meg a monogámiát? A közösségi média a kísértések és csábítások kifogyhatatlan tárházát hozta el életünkbe. Privát üzenetek, finom célozgatások, huncut, kétértelmű lájkok ömlenek az arcunkba. Mindez tagadhatatlanul megnöveli az esélyét annak, hogy valaki elcsábuljon, másfelé induljon, mert mindennek ellent lehet állni, csak a csábításnak nem. Ez azt a sajnálatos, és hamis illúziót kelti, hogy mindig van a jelenleginél jobb és tökéletesebb kapcsolat, így aztán tényleg kínkeservesen nehéz elköteleződni. A párkapcsolati problémák jelentős hányadát az állandó online, addiktív jelenlét, a kimaradás félelme miatt magunkkal hurcolt digitális tartozékok okozzák. Tisztázni kell, hogy kinek mi számít megcsalásnak, és ha megtörtént, mélyen, őszintén nézzünk magunkba, mi okozta a hűtlenséget. Szokták mondani, önhibáján kívül elvált. Ez megint mentegetőzés, olyan mintha ezt a szörnyűnek vélt státuszt kicsit szépítenénk, finomítanánk. Mintha azt mondanánk, nem én voltam. Leejtem a vázát, összetörtem. Látja mindenki, hogy én tettem. Mégis azt motyogom, nem én voltam, nem én voltam. De igenis benne voltam. Ott voltam. A házasság megromlásában is benne volt a kezem. Ugyanúgy hozzájárultam a házasságunk lassú halálához, mint a volt társam, tettestársak voltunk.  És nem akartuk megragasztani azt az összetört vázát, nem akartunk kizuhanni a leszakadni készülő hintából, inkább megállítottuk és kiszálltunk belőle. Kirakatélet sem kellett, mert egyszer lehullik a mosolyálarc és valaki bekúszik a kulisszák mögé, és sikoltva takarja el a szemét, hogy mi folyik odaát.

• házasság tartós párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!