Már nem haragszom és nem neheztelek a múltra, hanem megtanultam, hogyan ássak a lelkem legmélyéig, és gyógyítsam sérüléseimet.

Már nem haragszom és nem neheztelek a múltra, hanem megtanultam, hogyan ássak a lelkem legmélyéig, és gyógyítsam sérüléseimet. Megértettem, hogy egy boldog kapcsolat elsősorban saját magam fejlesztésében rejlik. A társam, aki örökre velem halad majd az úton, megérdemli hogy egy rendben lévő embert adjak neki ajándékba.

Nem fekszem már lélektelen gyönyörkeresők lábai elé, nem bonyolódom méltatlan viszonyokba, majdnem kapcsolatokba. A majdnem szerelmek, azok nem szerelmek. Azok csak laza, ilyen-olyan, pillanatnyi, illanó vonzalmak, de soha nem fejlődnek, hanem csak  megrekednek, stagnálnak. A szerelem és a tisztelet felbecsülhetetlen ajándékok. Ha valaki képtelen ezt viszonozni, akkor nem érdemli meg, hogy bármit is adjak önmagamból. Az önbecsülésemnek tiszta, átlátható határa van. Nem vagyok karitatív szolgálat, online katalógusból kiválasztott kellemes társaság, kulináris élmény, vagy látogatható szépség. Nincsenek funkcióim, nem csupán szexre, főzésre, vagy kulturális eseményekre vagyok programozva.

Már nem rágódom azon, ki mit mondott, mit gondolhatott közben és miért. Már nem keresek indokot a köddé válásra, erre a ma időkben divattá vált, némán beszédes kommunikációs formára, a kikapcsolt telefonra, a lebeszélt és soha sorra nem kerülő találkozásokra, a látszólag nagy súlyú kimondott szavakra, melyek azonban gyorsabban pukkannak el és vesznek semmibe, mint egy szappanbuborék. Megtanultam, hogy a „totál be vagyok havazva” az érdektelenek kifogása. Mert ha számítok, akkor soha senki nem lehet annyira elfoglalt, hogy ezt ne fejezze ki. Ezért a „nem tudtalak visszahívni, totál be voltam havazva” számomra lényeges üzenetet hordoz: ebben az emberi kapcsolatban nem vagyok fontos, és semmi keresnivalóm nincs benne.

• énhatár lelki magánterület önbecsülés

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!