Elkísértelek néhányszor a kemoterápiára. Nem hasonlítottál a többiekhez. Sokan még három takaró alatt is remegtek, fáztak. Némelyek sírtak a fájdalomtól. Halottasház, purgatórium, földi pokol. Véget nem érő másfél órák az életünkből. Te csak ültél nyugodtan, fegyelmezetten, mosolyogtál a nővérre, szép precízen tartottad a karod, hogy az infúzió a legmegfelelőbb szögből csepeghessen.

Azt a hangot is utáltam, pedig alig volt érzékelhető.  Miközben tartott a kezelés, sétálgattam, vagy lementem rágyújtani. Ahogy kiléptem a kórházból, úgy vettem a levegőt, mintha el kéne raktároznom, mintha bent nem lenne, mert valóban nem volt, számomra nem. Megfojtott a kórház. Ezekben a lopott két percekben megoldásokat álmodtam rég elkövetett hibákra. Hogyan kéne jobbnak lennem, mert nyilván attól te is jobban lennél. Ha tökéletes lányod lenne, meggyógyulnál egyből. Mantraként ismételgettem ezeket magamban, de sose történt semmi. Ugyanolyan tehetetlen, szerencsétlen és használhatatlan voltam, mint mindig.

Én sem aludtam esténként, de nagyon szerettem volna. Sokszor úgy láttam, le kéne feküdni minél korábban, mert akkor ez az újabb, nyomasztó hétköznapi látomás hamarabb tűnik el. Így éltem meg az összes napot abban az időben. Szükséges rossz. Átestél a műtéten. Nem könnyebbültél meg. Az elején kifejezetten nehéz volt. Mikor nem kérdezted, akkor is láttam rajtad, hogy nem érzed magad nőnek. Teljes értékű nőnek. Én ettől borzasztó ideges és mérges tudtam lenni, nagyon keményen beszéltem veled, de a te érdekedben. Szerintem tudtad. Elmagyaráztam, hogy nem attól nő valaki, mert két melle van, vagy méhe, vagy nemi szerve, vagy akármi. Egy nő nem a testből áll. Soha nem voltál annyira gyenge, és annyira erős egyszerre, mint a betegséged alatt. De ez is a nők sajátja. Láttam benned a védelemre szoruló királylányt, aki nagyon elveszett a sűrű, sötét erdőben, de ott volt a kivont karddal lovagló orléans-i szűz is. A gondoskodó anya, és félénk gyermek egy személyben te voltál. A szépséged nem múlt el soha, csak átalakult, hiszen most gyönyörűbb vagy, mint valaha.

Legyőzted a legundorítóbb, legaljasabb betegséget a világon. Túlélő és hős vagy. Pont ezekkel a megpróbáltatásokkal a hátad mögött lettél az, aki. Megint érzem benned a régi tüzet, csak forróbb, mint eddig bármikor. Nézz bele a tükörbe, nézd meg jól a méregzöld szemeket, finom arcélt, vékony, csinos testet. Most pedig nézz ezek mögé.

Látod már, hogy milyen szép vagy?

*Képünk illusztráció

• betegség gyógyulás rák

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!