Amíg fáj, addig van dolgod velem

Emberi kapcsolatok jönnek-mennek, végig trappolnak lelkünk előszobáján, kicsit ott maradnak, megpróbálnak beljebb férkőzni, még a cipőjüket sem rúgják le, sáros lábbal portyáznak a szívünkön.

Lábnyomokat hagynak, amiket vagy belep az idő finom kristályhomokja, vagy fantomfájdalomként örökre jelen lesznek életünkben. Sajog, fáj időnként valaki hiánya, ez a lélek fantomfájdalma. Ha már elbúcsúztunk, ez az élet rendje.

Amíg fáj, addig dolgunk van egymással. Amíg tombolok, kiabálok, hisztizek, sírok, panaszkodom, kérdőre vonok, magyarázatot várok, és gondolkodás nélkül az arcába borítom a sérelemzuhatagot, pontosan eddig fontos, eddig számít. Nem burkolózom némaságba, nem hagyom, hogy az értetlenség, csendes, kommunikációmentes, különálló, gyűlölet-szigetekre sodorja az egykor szép szerelmünket. Még ott vagyok, átadom magam, minden sejtemmel benne lélegzem a kapcsolatunkban, mert még fontos, mert változtatni akarok, mert meg akarom javítani.

Elhidegülni tudod, olyan, mint túl sokáig ülni egy kád simogató, forró vízben. Aztán telik az idő, kihűl a víz, és vacogni, dideregni kezdünk. Nem akar senki többé ott maradni, ahol fázik, igyekszik kimászni a vízből, esze ágában sincs már felmelegíteni újra, a helyszín reménytelenül kényelmetlen, nem melegít, nem simogat, nem lazít, és nem nyugtat többé. Mint a kirakós játékban, elfogynak a betűk, elfogy a szó, úgyis mind elcsépelt, időhúzó, szitkozódó, meddő vita. Ha beállt a csend, készen állok elengedni. És lehet, hogy még maradok keveset, sajnálatból, időhúzásból, vagy gyávaságból, de jobb, ha beletörődünk: elpukkant a szerelembuborék. De ha még fáj, akkor még dolgom van vele, még válaszokat várok, még nem járt le az időnk, még nem engedtem el. Akkor még maradtak érzéseim és nem a közönyöm halálcsókjával búcsúzom.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.