Egész életemben kerültem azokat a férfiakat, akikért bomlanak a nők. Sosem volt annyi önbizalmam, és persze bizodalmam, hogy hosszútávon esélyt adjak nekik.

Általában a lélek volt a fontosabb, a kölcsönös értékek, a belső balansz; közben pedig sokszor háttérbe szorult a testi vonzalom és a kémia. Hiszen egy szívdöglesztő, és nőimádó férfi vajon képes-e arra, hogy a vadászatból megtérve lelki társunkká váljon, és örökre velünk maradjon? Alfahímből lehet-e hűséges férjjelölt? Ez a kérdés már régóta foglalkoztat.

Bevallom, nem nagyon tapasztaltam még olyat, hogy egy mások és maga szerint is feltűnően jó pasi bárki mellet is kitartana. Ha valamilyen csoda folytán el is jut a házasságig, akkor előbb-utóbb házasságtörő lesz, mert beléivódott az a sokéves rutin, hogy hódítania kell. Egy barátnőben vagy feleségben – legyen akármilyen szép és titokzatos – néhány év után nem lesz annyi kihívás, mint egy csinos kis ismeretlenben. Már pedig egy alfahím akkor igazán boldog, ha folyamatos a visszajelzés, és néhány kedves szó után repül a bugyi.

Szerény véleményem szerint a legtöbb ”minden nő szerint jó pasi”, nem azért az, mert annyira szerencsések a genetikai adottságai, hanem mert túlkompenzál. Égbekiáltó önbizalomhiányát palástolja a legjobb márkákkal, a kiemelkedő sporteredményeivel, az autójával, az órájával, a modoros viselkedésével; belül pedig olyan bizonytalan, hogy a külvilág visszacsatolása nélkül valósággal megsemmisülne. Épp ez az a motiváció, az életben maradás ösztöne, ami miatt nem tud kitartani egyetlen nő mellett. Elviselhetetlen számára, hogy a nő, aki idáig rajongott érte, és legyezgette férfiúi hiúságát, most már másképp tekint rá, úgy, mint szövetségesére, legfőbb bizalmasára. Ez az a pont, amikor szorulni kezd a hurok, és az illető vagy félrelép, vagy megszakítja a kapcsolatot.

De vajon megszelídíthető-e egy örök csavargó? Azt mondják, hogy egy ember bizonyos kor után alapjaiban véve nem megváltoztatható. De én úgy gondolom, hogy ha tenni akar azért, hogy az élete ne céltalan skalpvadászatból álljon, akkor minden esélye megvan rá, hogy, ha késve is, de a ”normális” férfiak sorába találjon. Mégpedig úgy, hogy olyan nőt keres, aki nem a sallangjaiba szeret bele. Ekkor döbbenne csak rá a valódi értékeire, ami talán felmentést adna a megfelelési kényszere alól. És miután elhitte, hogy a másik az emberbe, és nem a sármos rosszfiúba szeretett bele, nem vágyna többé erőszakkal a külső megerősítésekre, és a hódítókörútja a végéhez érne.

A kérdés már csak annyi, hogy megvan-e rá a belső indíttatás, hogy több legyen az imádnivalóan flegma mosolyánál, a csajozós dumáinál és a menő ruháinál. Én nem az állítom, hogy a túl jóképű férfi buta, és üres; én csak arra keresem a választ, hogy ha nem, akkor miért elégedik meg annyival, hogy mi csak ezt lássuk belőle. Hol van a kötődés, hol van az érzelem? Egyáltalán lehet-e valaki tökéletes férj és édesapa érzelemmentesen?

• alfahímek félrelépés férfiak férj hűség párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!