Amikor őszinte szerelemmel érzünk a párunk iránt, akkor megkapjuk a szerelem egy érdekes kis csodáját. Elkezdjük másként látni magunkat, egyre jobban megismerjük a szerelmünk oldalán az eddig tán rejtett, vagy csak észre nem vett tulajdonságainkat.

Meglepődünk azon, hogy mi mindenre vagyunk képesek, hogy mennyire okosak, szépek, hebrencsek, erősek, álmodozók, és káprázatosak vagyunk. Más szemmel kezdünk önmagunkra nézni, mintha egy soha nem látott arcot kezdenénk felfedezni. Pedig ez éppenséggel, ugyanúgy a saját arcunk maradt. Mi saját magunk maradtunk. De a szerelem mindent megvilágított, ami bennünk rejlett. Kilépett az árnyékból a valódi önmagunk, mert előcsalogatta a szerelem édes szava.

Photo by Dougal Waters / GettyImages

A szerelem segít elfogadni önmagunkat. Mert látjuk a másik szemében, hogy mi is tudunk fantasztikusak, csodálatosak, kívánatosak, és eszméletlenül szerethetőek lenni.

De mindezt a tudást, amelyet önmagunkról a szerelem felkavaró érzésvilágában és varázslatosan puha karjaiban megismerünk, nem szabad elfelejtenünk. Mert bizony előfordul, hogy aki megmutatta, hogy mi is tudunk értékesek lenni, az egyszer csak eltűnik, zűrzavart okozva a szívünkben.

A szakításoknak létezhet egy gonosz szelleme, amely előhívja belőlünk a bizonytalanságot. Megkérdőjelezzük önmagunk erkölcseit, viselkedési mintáit, hibásnak kezdjük vallani magunkat, már-már hóhért hívnánk, hogy bűneinket méltóképpen elszenvedjük. De ez őrültség. Hibát mindenki követ el. Ki kisebbet, ki nagyobbat. A szakításnál, miután kisírtuk és kitoporzékoltuk magunkat, miután elkezd lecsendesülni a fájdalom a szívünkben, akkor szépen át kell gondolnunk, hogy milyen tapasztalatokat gyűjtöttünk össze ezen életszakaszunkból. De önmagunkat kínpadra dobni nem szabad. Mert bár a szerelem kristályos csillogással vonta be a szívünket, és gyönyörű fénybe bújtatta a szerelmes kis énünket, meg kell tanulnunk, hogy nem csak a szerelmes létben vagyunk értékesek.

 A szeretete éltetett. Azért volt tartásom, azért éreztem magamat fontosnak, mert ő szeretett. Ám most úgy érzem, mindez csak egy csalóka álom volt, és amikor elment, mindent magával vitt… az egész eddigi életemet”

Ha elmentél, hát viszlát, vissza se nézz, ha kérhetlek. Szeretlek és becsüllek, mert megtanítottál élni, de most meg kell tanulnom, hogy nélküled ki is vagyok. A te szemeddel nézve már tudom, hogy ki volnék. De hátha új dolgokat fedezek még fel magamban. Például arra máris rádöbbentem, hogy erősebb vagyok, mint ahogyan azt valaha is hittem volna. Mert túléltem az elvesztésedet. Mert össze tudtam magam szedni, és minden világfájdalmam ellenére, el tudtam indulni dolgozni, be tudtam vásárolni, szépen lassan sikerült visszazökkennem a hétköznapi életbe. És lám, megtanultam szeretni és élvezni az életet, nélküled.

• lélekhangok párkapcsolat szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!