Aki gyűlöli önmagát, az mást sem tud választani

Azt hiszem, hogy a legnagyobb vétkünk, elárulni azt, ami tiszta, ami ajándéknak jött, ami tanít. Félreérteni a saját félelmeink és a bennünk dúló kétség miatt, majd félredobni, nem vállalni azt, ami bennünk dúl és módszeresen megölni a hallgatással.

Azt hiszem néha, hogy a hallgatás, az elrejtés és a tiszta dolgok gyávaságból való bemocskolása a legmérgezőbb tett. A ki nem mondott szavak, a tiszteletlenség, az ajándékba kapott pillanatok nem hálával való kezelése, számtalan nyilat szúr a lelkekbe és ezek a sérülések, talán soha sem begyógyíthatóak. Mindennek a mélyén nem lehet más, csak önmagunk gyűlölete.

Aki elítéli saját magát, aki nem értette meg, hogy a szeretet nem az érzéseink, tetteink elhallgatása, hanem felvállalása, az gyűlöletben él önmagával és ezért nem képes szentségként tisztelni mások lelkét.

Aki szeret, annak nem kell hazudnia, az kockáztat, az felvállal, mert tudja, hogy nem azzal óv meg és nem azzal tart meg ha elrejt, hanem azzal, ha én eldönthetem, hogy elfogadom-e a tetteit, az érzéseit, úgy ahogy vannak.

Mindenki fél. Ennek a félelemnek az alján a birtoklás van, az, hogy nem merünk semmit elveszíteni, és addig tartjuk míg lehetséges, tartjuk a képet önmagunkról.

Önmagunk megismerése, egyben az önmagunkról alkotott és mások felé mutatott kép szándékos összetörése. A bujkálás soha sem vezet vágyott élethez. Az csak egy véres csatához fog hasonlítani, ahol hullák hevernek, a mi áldozataink. Valahogy bátran és szeretetben kéne intézni a dolgaink. Valahogy elhinni, hogy pont ott lesz a szeretet megméretve, ahol odaállsz és kimondod, rejtegetés helyet, az igazat, a kétségeid, a sötétségeid. Ott megmérettetik, hogy igazán szeretnek-e és üdvözlik a bátorságod, vagy megvádolnak és elzavarnak.

Az ki nem gyűlöli magát, az nem tud mást választani. Mert nem választhat mást. Pont ez az önszeretet teszi annyira szabaddá, hogy nem tökéletes és hibátlan kíván lenni, hanem a hibáit vállalja mások előtt, hogy igaz és valóban értékes kapcsolatai lehessenek.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.