A szeretlek szó egy nárcisztikustól
Sokszor az időnket pazarlókra vesztegetjük a legtöbb időt, az energiarabló kapcsolatainkra a legtöbb figyelmet, a szárnyaszegett szerelmekre a legtöbb könnyet. Manipulatív, mérgező kapcsolatokban rekedünk, pedig a vészharang ezerszer megszólalt már odabenn, mégsem csomagolunk és menekülünk a helyszínről. Egy nárcisztikus személy kezdeti édes-mézes ígéreteit nagyon könnyű elhinni, szorító ölelésébe sajnos túl egyszerű belegabalyodni.
Ragadozóként a gyengékre csap le, kiszemeli magának a labilis, alacsony önbecsülésű, befolyásolható, szeretetre, figyelemre éhes áldozatot, aki ebben a pillanatban meg is pecsételte a saját sorsát, mert engedi, hogy csapdába csalják őt. Mindezt kedvességgel, lehengerlő erővel, bájjal, sármmal teszi, célja egy azonnali erős bizalmi szál, érzelmi függőség kiépítése.
Gyorsan fellelkesül, és egészen korán bevonja a másik embert, aki szexuálisan és érzelmileg is elköteleződik. Hamar többes számban kezd beszélni kettejükről és néhány randevú után a közös jövőt tervezgeti. Állandó kontrollt gyakorol, mindeniknél megtalálja a gyenge pontot, a rést, és itt ezen a ponton el is kapott, megszerzett, és vékony damilszálakon rángat majd, mint egy marionett bábut.
Soha nem ismeri el, ha hibázott, a legenyhébb kritikától visszatámad, agresszívvá válik, vagy áldozatnak állítja be önmagát, így palástolva gyengeségét. Egyszer csak azon kapod magad, hogy folyton pitizel egy olyan embernek, aki megbánt, becsmérel, lealáz, hazudik, ugyanakkor tagad, vagy a felelősséget azonnal rád hárítja. Egyre gyakrabban kérsz bocsánatot azért, amit nem követtél el. Ez a leggyakoribb önbecsmérlő reakció, mert önmagadat becsmérled azzal, hogy bocsánatot kérsz akkor, amikor veled bántak méltatlanul. Természetesen kompenzálni akar a sérelmek és bántások miatt, de mindezt úgy teszi, hogy azt bizonygatja, mennyire szerencsés vagy, hogy mellette lehetsz, és mihez kezdenél nélküle.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez