Mindenki került már olyan helyzetbe, hogy hallott saját magáról valami pletykát, ami talán nem is volt igaz. Sokan elítéljük a rosszindulatú szóbeszédet, ami teljesen érthető. Terjesztőjének a célja, hogy jobb színben tüntesse fel saját magát, és a közösség bizalmába kerüljön azzal, hogy bizonyos információkat megoszt a többiekkel.

A pszichológia szerint ez egy evolúciós örökség. Ugyanis őseink zárt közösségben éltek, mindenki ismert mindenkit. Így fontos volt tudni, hogy kiben lehet bízni, és ki az, akit jobb elkerülni. Ezt pedig csak úgy tudhatták meg, ha egymás között megbeszélték, hogy a társaság egy bizonyos tagja milyen tulajdonságokkal bír, illetve, hogy milyen cselekedeteket hajtott végre. Mivel egymásra voltak utalva, ezek lényeges információk voltak.

Nem véletlen, hogy aki szeret sztorizni, mai napig a csapat szerves tagjának minősül. Eszköznek használják fel a pletykát, mindig naprakész a mindenkit érintő eseményekkel kapcsoltban, és ezt előszeretettel meg is osztja a többiekkel. Tanulmányok bebizonyították, hogy egy kis ártalmatlan locsogás jót tesz a munkamorálnak, növeli az összetartást. Ezenfelül segít az újoncok beilleszkedésében, hiszen hamarabb megismerik a cég elvárásait a munkával kapcsolatban, illetve az adott hely szokásait.

Azonban a  pletykának visszatartó ereje is van: tartva attól, hogy a közösség a szájára vesz, nem teszünk meg bizonyos dolgokat, vagy nem mondunk ki valamit, ami talán másnak sértő lenne. Hiszen, ha napvilágra kerül, akkor felelősségre vonhatnak minket.

Fontos megkülönböztetni az ártalmatlan, és az ártó szándékú szóbeszédet. Míg abból semmi baj nem származik, ha a munkában a kollégák megtárgyalják maguk közt a fontos dolgokat, ezzel szemben, ha a másikról szándékosan hamis információt terjesztünk, azért, hogy megalázzuk, azzal komoly kárt okozhatunk az illetőnek.

• pletyka pletykálkodás pszichológia

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!