A paplan alatt még élek

A szívem nem lapul. Hevesen lüktet, ki akar törni, hogy ne törje meg. S csak néz rám, rideg tekintete elemészti mindazt, ami fontos volt, s kellett. A karom nem engedelmeskedik. Mert ölelném magamhoz, s térdre hullanék előtte. De mit érnék vele? Csak földbe tipornám a büszkeségemet.

Fáj már minden lélegzetvétele. Csak lenne már vége. Menne, vagy inkább maradna? Szeretlek. Ostoba szó ez, ha semmi jel nem utal e magasztos érzésre. Fáradt lettem. S ő még mindig vívódik. És eldönti. Mennie kell, mert ezt diktálja az ész, és különben is későre jár. Az éjszaka még sötétebb lett. De feledem a büszkeségemet. Két lépéssel közelebb kerülök hozzá, s ölelném, és már érzem az illatát, azt a kedves illatot, amelyet oly sokszor ivott magába a bőröm. De gyilokként hasít a visszautasítás. Nem kell már ez sem neki. A levegő bent reked, forog a világ. Elvesztettem. Hibásak is voltunk, és nagyon fiatalok. Talán tényleg így kellett lennie.

A paplan alatt még élek - KERESD A NŐT - Lélekhangok - csalódás, fájdalom, lélekhangok, szépirodalom, szerelem,

És gyorsan átíródott minden. Egyetlen cél vezérel, ne őrült fájdalommal éljek. Tovább nem gondolom. Lesz, ahogyan lennie kell. Ha tudnám, hogy ő is szenved. Esküszöm könnyebb lenne. De ő még csak nem is sírt. És olyan vad volt a tekintete. Szánalommal vágta az arcomba, hogy cuki vagyok. Cuki, mint egy öleb? Mindegy, végül is, ez ellen talán tenni sem akarok. Föld felett járni, csodákat látni, ködben élni nem tilos. Delírium. Kizárom most az életet. Nem tudok megküzdeni vele. Romból kell valamit építenem. S élnem, mert mindez nem lehet az én történetem vége. Hősnőként viselem majd a magányt, és mítoszt teremtek. Az utcán majd észre sem vesznek, mert csak átsuhanok az embereken, akár egy szellem.

Soha nem feledem, mit jelent a szerelem. Szívemet sem adom már oda, egészen. Nem sírok, a könnyeim potyognak, hiába parancsolok rájuk. Lemossák a maradék púdert, szempillámat összetapasztják, s csúffá tesznek akaratom ellenére. A tükörből egy bohóc néz rám. Megrándítom a vállam, s elbújok a paplan alá, mert jól emlékszem, itt 20 évvel ezelőtt is védelemre találtam. Akkor a szörnyek elől, most meg… Nem is tudom. Minden elől. Itt maradok. Örökre. De reggelig biztos. Nem fulladozom. Átereszti a levegőt a paplan.

Megnyugszom, meghalni így biztosan nem fogok. Hacsak a szívem nem reped tovább. Mert olvastam, hogy volt, akit így ért a halál.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szilágyi Edina

Az írás számomra nem több, és nem kevesebb, mint lételem. Kifejteni a gondolataimat, szavakba önteni az érzéseimet, feloldozás. Hosszú út volt megtalálni a stílusomat, de végül ráébredtem, hogy az a legjobb, ha azt valósítom meg az írásaimban, ami én magam vagyok: kesze-kusza gondolatörvény, elsősorban az emberi lelket leginkább foglalkoztató témákban. A Stylemagazinnál 2015-ben már jelentek meg írásaim, a jövőben heti rendszerességgel lesznek olvashatóak a szavakba zárt gondolataim.