A likeolás kényelme a múlté?

Hogy mi váltja fel a kényelem diktálta magányosodást, és a mindenre való azonnali reagálás kényszerét, nem tudni.

Percről-percre, vagy inkább másodpercről másodpercre fontos tudni, hogy kivel mikor mi történik, hogy mindenki mindig megmutassa, hogy éppen merre is jár, kivel mit beszél, és mire jut.

Mintha egy nagy-nagy piactéren lennénk, ahol áruljuk magunkat, és úgy lessük a likeokat, mintha abban találnánk megváltást, de leginkább valamilyen önigazolást.

A tömeges magány korszakában valamiért egyfolytában keressük a megerősítést, és ha csupán egy pillanatra is lemaradunk, akkor már jön is a kétségbeesés, hogy nem tartjuk a tempót.

Pedig mindez csakis egy második valóság, amely legfeljebb segíthet elviselni a fura korszakot, de valójában a valódi társas kapcsolatokhoz nagyon, de nagyon kevés köze van.

Ez az egész kortünet akkor jutott eszembe, amikor egy DJ ismerősöm arról mesélt, hogy bizony a tánctéren is akadnak, akik állva nyomkodják az okostelefont, s amíg neki mindenképpen hasznos eszköz önmaga reklámozására, éppen az a fajta közönséggel való kontaktus veszik el, amire mindenképpen szüksége lenne ahhoz, hogy az éjszaka megfelelően lélegezzen.

Persze így sem veszik el semmi, csupán alkalmazkodik az ember, mégis mintha bejönne egy harmadik szereplő, és mellé az egész világ, mintha attól, hogy sokan látják, hogy éppen mit csinálunk, erősebbek, jobbak, szebbek és nagyobbak lennénk.

Likeolni kényelmes.

Szinte nem tart semeddig, csak meg kell nyomni egy gombot.

Talán ettől lett ennyire népszerű, bár állítólag akadnak már olyan országok, ahol már unják.

Hogy mi váltja fel a kényelem diktálta magányosodást, és a mindenre való azonnali reagálás kényszerét, nem tudni.

Talán a titok.

Talán éppen a valódi közösségeknek lehet később megtartó ereje, talán éppen ott találjuk meg az igazi megerősítést, ahol nem lát az egész világ.

Amikor is a nagy-nagy magányos tömeget kisebb, de igazi kapcsolatokra épülő közösségek váltják fel.

És akkor talán lesz ideje azoknak is a zenére figyelni, akik most még önmaguknak várják a másodpercenkénti visszajelzést.

Az a világ lazább lesz, akkor is, ha éppen most a jelenlegit tartjuk annak.

Bokros László

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!