- Jó reggelt! - Az lenne? - Próbálok pozitív lenni. - Valóban? Ezt a résnyire összeszűkült szemeid némileg megcáfolják. Meddig bőgtél az éjjel? Kettőig? - Fél háromig. - Gratulálok. - Nincs szükségem a gúnyolódásodra. Egyébként is késésben vagyok. - Persze, hogy késésben vagy. Ha nem nyomtad volna le négyszer az ébresztőt, akkor nem lennél. Ja, de aki fél háromig bőg, és örömmel, készakarva dagonyázik az önsajnálatban, az, ugye nem tud időben felkelni. - Befejezted? - Ó hogyne, hagylak készülődni.

-

 Megmosod a fogad? Dicséretes. Mosolyogni, úgyse fogsz, amilyen szánalmas siránkozást pedig fel fogsz böfögni a nap folyamán az életed miatt, akár ki is hagyhatnád. Igazad van, ne mosd meg a hajad. Végül is 5 nappal ezelőtt beiktattál már egy haj-belövést. Akkor egy pillanatra, mintha élet is csillant volna a szemedben. Igazad van, nem állt jól, inkább fogd össze a fejed tetején ebben a szánalmas kontynak nevezett gumóban. Magunk között vagyunk kedvesem. Őszintén. Minek az a szempillaspirál? Úgyis lesírod délre. Ha rossz napunk van, már pedig erős a gyanúm, hogy az van, akkor fél tizenegyre.

- Vízálló.

- Micsoda csel! Minden elismerésem, ez gratulációt érdemel. Valóban tökélyre fejlesztetted a szenvedésed. Áruld el a titkod, hogy csinálod? Honnan jönnek ezek a briliáns ötletek?

- Befejeznéd végre?

- Na, na micsoda indulatok! Lappanganak más érzelmek is benned a szánakozáson kívül, önmagad felé? Most megleptél. Vedd már észre mit csinálsz. Hetek óta hemperegsz az érzésben, hogy körülötted most minden nagyon szar. Hozzáteszem az alakodra mondjuk jó hatással volt ez a mini-depresszió, jó pár kilót ledobtál. De látod magad? Be van esve az arcod, tompa a tekinteted, hasonlítasz egy vízihullára. Attól, hogy úgy nézel ki, mint egy kísértet, szerinted mi lesz jobb? Nem ilyennek ismerlek. Szedd össze magad, és fejezd be azt, amit csinálsz. Ezt a 0-24-ben történő rágódást, analizálást a múlton, a hibáidon. Zárd le. Ne mondd azt, hogy nem direkt csinálod, hogy te jobban akarsz lenni, csak nem megy. Egy fenét. Te ezt élvezed. Még magad előtt is tagadod, de imádod az átzokogott, taknyos papírzsebkendőkkel megtöltött napjaidat. A legszebb az egészben, hogy te is tudod, hogy igazam van. Az élet nagy gödröt ásott neked, de miért mélyíted tovább folyamatos ásó lendítésekkel?

- Elcsendesedtél úgy látom, és megint jönnek ezek az átkozott könnyek. Könyörgöm vedd már észre, hogy segíteni szeretnék. De amíg te élvezed ezt a helyzetet, hogy beszélsz róla, újra és újra feldolgozol minden apró részletet pontról pontra, újra levonod a konklúziót, hogy nincs értelme semminek és te vagy az áldozat, addig nem leszel jobban, értsd már meg. Mondhatja a pápa is neked, hogy kislányom keress új hobbikat, koncentrálj magadra, csinálj olyan dolgokat, amit eddig sosem mertél. Tereld el a figyelmed, összpontosíts magadra, valósítsd meg az álmaid, találd meg az utad. Untig ismételt közhelyek, de valóban ezt kellene tenned. De te tudomást sem veszel ezekről a tanácsokról. Persze meg kell élni a fájdalmat, de meddig akarod még kínozni magad? Réges régen túllépted azt a megengedett időt, amit önsanyargatásra fordíthat az ember. Unalmas vagy. Unalmas a siránkozásod. Saját magadat is unod. És én is unlak. Mert te, én vagyok. A legkedvesebb lakótársad. A tükörképed.

                                                                                                                                              Krajnyik Cintia

• lakótárs novella

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!