Egyszerre nagyon fontos, és kényes a téma – fogalmam sincs, hogyan beszéljek róla. Ha meg merném próbálni, lehet, hogy meglepődnék. De visszatart a félelem, a rettegés, hogy csak elutasítás vár rám. Ha kimondom azokat a gondolatokat, melyeket a legőszintébben a szívemben őrzők, lehet, hogy a számomra legkedvesebbek néznek majd furcsán rám. Mégis zsigeri vágyam, hogy megtegyem.

De nem merek a hitemről beszélni, se a világnézetemről tulajdonképpen. Olyan ez, mint a politikai hovatartozás – szigorúan tabu. Ha vallást említek, az bekorlátoz attól függően, hogy mi a róla alkotott véleményed. Ha csak a saját szavaimmal élek, nagy eséllyel érthetetlen lesz – főleg azért, mert már-már erőltetetten kerülök bizonyos szavakat. Díjnyertes a reakció például, ha kimondom, hogy Isten. Újabban pedig a spirituális szó is falakat emel – még ilyet!

Persze nem miattam, mert odáig el sem jutunk, hogy elmondhassam, mit jelent nekem Isten. Arról van itt szó csupán, amit a másik gondol Istenről. Jelentsen neki akármit, a szó hallatán vagy teljesen bezárkózik, vagy csak azt képes látni, amit ő szeretne. Elfér tulajdonképpen az ő hite mellett az enyém? Kíváncsi rám egyáltalán?

Lehet, hogy fordítva kellene kezdenem. Feltenni egy kérdést, megvárni a választ, sőt, elfogadni a választ. Aztán a kölcsönös elfogadásra alapozva, bizalommal mesélni a saját világomról. Mert minden velem kezdődik, ha én másképpen állok a dolgokhoz, akkor hozzám is másképpen fognak. Hogyan is beszélhetnék bármiről, ha titkon nem hiszem el, hogy valaki igenis megérti majd a szavaimat. Csodálkozom, hogy olyan elszigeteltnek érzem magam, ha az a meggyőződésem, hogy senkiben nem találhatok megértésre. Ha véletlenül hitről beszélek, máris szektásnak néznek. Pedig még mindig nem mondtam el, hogy miről mit gondolok, hogy számomra egyáltalán mi a jelentősége! És te jó ég, hányan járnak még hasonló cipőben.

Nem akkor fáj ez, amikor a szomszédod kegyesen legyintve, rád hagyja a dolgokat. Akkor éget, amikor a legközelebbi embereket képtelen vagy még közelebb engedni magadhoz. Mert egyenesen rettegnek, hogy majd megtéríted őket. Aztán melyik ártatlan gondolatod bántaná őket? Nem kéred, hogy higgyék ugyanazt, csak hogy fogadjanak el. Hogy lehessen beszélni róla – hogy engedjenek ők is közelebb magukhoz, és végre terítékre kerülhessen valami igazán mély, értelmes téma.

• életszemlélet hit remény tabu

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!