A hibás nő

Doboltam a padlón a lábammal, érezned kellet volna, hogy megint bolondokat gondolok. Vártuk a telefont az orvostól és te nem értetted, mitől nem vagyok derűs. Akkor még azt hittem, hogy visszajön a rák, neked meg fogalmad nem volt róla az egész betegség alatt, hogy min megyek keresztül. Úgy tettél, mintha influenzás lennék, meg mintha a fejem sem lenne tarkopasz.

Eljátszottad, hogy így is szép vagyok, de én azokban az időkben semmit nem hittem el az embereknek. Gyanakodtam az orvosokra, gyanakodtam anyámra, meg a húgomra, vártam mikor állítanak be a hírrel, hogy holnap meghalok. Biztos voltam abban, hogy mind hazudnak, mikor közölték a diagnózist, hogy mégis életben maradok. Végül tényleg el kell venned feleségül, ahogy megígérted, mikor kiderült, hogy halálos beteg vagyok. De te nem ijedtél meg a jó hírektől, másnap meg is vetted a gyűrűt, és ez sokkal jobban esett, mint az, hogy a halál gondolatában megkérted a kezem. Fogadjunk, nem érted a női logikát, honnan értenéd, hisz nincsen abban semmi logika. Amikor elém raktad, amit olyan nagyon akartam, akkor megijedtem, és ijedtemben felbontottam az eljegyzést. Megijedtem, attól is, hogy nem halok meg. Mit fogok kezdeni magammal, igaziból hozzád kell mennem feleségül, pedig a gyerekedet se tudom kihordani, és tényleg nem értem, hogy miért akarsz elvenni egy hibás nőt. Miklós, neked gyerek kell. Apád megölne, ha engem vinnél haza, hisz a hajam se ér a vállamig, és a te családodban nem számít nőnek az ember, ha nincs hosszú haja. Sajnálom anyád mártíromságát, amit végig kellett élnie, és tudom, hogy te vagy az egyetlen fia, de azt is látom, hogy nagyon hasonlítasz apádra. A kineziológustól tudom, hogy minden ember valamelyik szülejét másolja és mivel anyád szendesége hiányzik belőled, ezért ebből csak arra tudok következtetni, hogyha hozzád megyek, akkor végig csalni fogsz. Azért én hiszem, hogy ennél több van odafent megírva. Nekem nem kell az anyád sorsa, a mi családunkban más volt a helyzet. Apám nem lépett soha félre, tisztelet volt, és amikor a szülőkről meséltél, én nem éreztem ugyanezt a tiszteletet. Te lehet, még azt se tudod, milyen, amikor egy nő van piedesztálon. Anyád csak egy galamblelkű szolga abban a házban, amit szépen berendezhetett, de apád megmondta, melyik katalógusból kell válogatni. Én nem hiszem, hogy ekkora különbözőségeket át lehet hidalni. Hogy szeretsz engem, abban az egyben nem kételkedem. Szereted azt, hogy szép vagyok, és a te világodban ez számít erénynek. Azt észre se vetted, hogy tudok gondolkodni is, sose hagytad, hogy megmutassam. Ezeket a leveleket, amiket titokban leírok neked, nem fogom megmutatni. Félek, hogy röhögnél, vagy csak a feléig olvasnád, vagy nem is értenéd, minek írok, és hogy minek akarom kiadni könyvben.

Én már csak játszani akarok, örülni a kevésnek, a vajaskenyérnek az árokparton, mint gyerekkorunkban, amikor anyánk ránk szólt, hogy üljünk asztalhoz, úgy együnk. Aztán vége lett annak is, egyszer csak nem szedtünk többet gyermekláncfüvet, majd eltűnt a betegség és te se jöttél többet. Ki is kerültél, ha láttál, ha írtam, nem olvastad el, vagy csak titokban tetted, és akkor biztos sírtál. Mert ezen nem lehet nem sírni, amiket én írok rólad, Miklós. Még az is beleborzong, aki nem ismer, pedig ha tudnák ki vagy, el se hinnék. Ezt mondanák: ez az angyal, ezt szerette? Nézed? Most meg fázom a bortól, vagy a hiányodtól remegek. Vagy az elveszett gyerekkor miatt sírok, amiben mindig felnőtt akartam lenni, és azt kívántam, hogy ne szólhassanak rám. De mostanra már nem akarok mindent, csak egyet kívánok még a jóistentől, és az egész biztos, hogy nem a gyógyulásom. Hiszen halott vagyok. Feletted repkedem, így veled maradhatok örökre.

Szentesi Éva - Rúzs és Tükör

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!