Kétségtelen, hogy az ember jelleme és a világhoz való hozzáállása folyamatosan változik, és természetesen minden életszakasznak megvannak a maga jellemző tulajdonságai, a legnagyobb vágyai és a legnagyobb félelmei is. A tinikorom meglehetősen nagyfokú arroganciával és hiúsággal volt fűszerezve, miközben mégis azon aggódtam, hogy vajon milyennek láthatnak mások, és próbáltam mindig tökéletes lenni, amiből az következett, hogy folyamatosan idióta dolgokon aggódtam. Szerencsére ezek ma már cseppet sem érdekelnek... pedig néha azért lehet, hogy kellene!

#1 A sminkem – nyilván egyből az első a legkevésbé logikus pontja a listának, hiszen elég fura, hogy éppen akkor, amikor még hibátlan, friss és üde volt az arcom, próbáltam a legkülönfélébb termékeket rámázgálni – természetesen inkább kudarcok, mintsem sikerek árán. Mégis, az volt a legnagyobb problémám, hogy vajon 5 perc elteltével is a fejemen van-e az egyébként a bőrszínemnél vagy öt árnyalattal sötétebb alapozó.

#2 Menstruáció – jó akkoriban még cseppet sem az volt a problémám, ami később a húszas éveim elején, hogy vajon jön-e vagy sem, és ha nem, akkor mégis mi a fészkes fenéért nem. Egyszerűen csak fura és új volt az egész, és szent meggyőződéssel hittem, hogy ilyen kínok, hangulatingadozás és magamtól undorodás közepette nem lehet leélni egy életet (vagy legalábbis egy felet). És tessék, még mindig sikerül két lábon kihordani minden hónapban ezt a rettenetet, sőt, van, hogy már észre sem veszem.

#3 Az öltözködésem – elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne úgy öltözködjek, ahogy azt a legutóbbi trendek diktálják, és el sem tudtam képzelni, hogy valakinek megfordulhat a fejében, hogy szoknyához sportcipőt húzzon. Ma meg bezzeg simán lófrálok az utcán csipkeruhában, gumicsizmában és kapucnis pulcsiban. Igen, együtt!

#4 Mi van, ha ki kell hagynom egy bulit? - de tényleg, mégis mi lett volna? Mi lett volna, ha egyetlen egy hétvégén a hátsómon maradok ahelyett, hogy a barátaimmal, és azokkal a cimboráimmal töltsem a péntek és szombat éjszakát, akiknek még csak a vezetéknevében sem voltam biztos? Nyilván kivetett volna magából a társadalom, de legalábbis a társaságom (tudom, hogy nem. Most már.) Ma meg már úgy kell egy héten át felkészíteni magam, hogy kimozduljak szombat este.

#5 Hivatalos papírok kitöltése – nem tudom, hogy ez mások számára is ilyen központi problémát jelentett-e, de én világ életemben hadilábon álltam még a képeslapok megcímzésével is, arról ne is beszéljünk, amikor jelentkezési lapokat vagy hasonló dokumentumokat kellett kitölteni. Persze ez azóta cseppet sem változott, annyi a különbség, hogy már nem érdekel. Pedig ha valamikor, most már nem ártana…

#6 Mi lesz, ha elkérik a személyimet? - tegye fel a kezét, aki nem küzdött ezzel a problémával! Senki? Természetesen tizenéves korom egy részét rettegve éltem le, mindig hatalmas csomóval a gyomromban, és izzadó tenyérrel, amikor megpróbáltam alkoholt vagy cigit vásárolni, pedig még egyáltalán nem lehetett volna. Egyébként ma is sokszor elkérik még a személyimet (???), de már nagyon jól esik, hogy belenevethetek emiatt a másik arcába.

#7 Pasik – mi lesz, ha a srác, aki tetszik nekem, rámír, és én nem tudok semmi frappánsat visszaírni, vagy mi lesz, ha azt fogja gondolni, hogy unalmas vagyok, és inkább már nem is fog többet nekem írni, vagy mi lesz, ha válaszolok neki, és viccesnek fog gondolni, aztán megint írok, és akkor már nem. Megmondjam, mi lesz (volt)? Az ég világon semmi! Az élet megy tovább.

• felnőttek fiatalság problémák tinédzserek

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!