4 érdekes tény Albert Einsteinről, amit valószínűleg nem tudtál
A Nobel-díjas tudósról sok cikk született már. Most azonban olyan érdekességeket szedtünk össze róla, melyek között egészen biztosan lesz néhány meglepő újdonság.
Albert Einsteint felkérték Izrael elnökének
Bár Albert Einstein jobban összpontosított elméleteire, mint hitére, folyóiratai és korábbi munkái bizonyítják, hogy büszke volt zsidó származására. Gyakran használta platformját arra, hogy felszólaljon az antiszemitizmus ellen szerte a világon és a tudományos szférán belül. Ezzel pedig hamar felkeltette az izraeli kormány figyelmét.
Amikor Chaim Weizmann - Izrael egykori államfője - 1952-ben elhunyt, a kormány megkérdezte a tudóst, hogy fontolóra venné-e a pozíció átvételét. Einstein nagyra értékelte az ajánlatot, de udvariasan visszautasította azt, kijelentve, hogy nem ő a megfelelő ember erre a feladatra.
Kétszer volt házas, második alkalommal az unokatestvérével
Albert Einstein Németországban született, de 1896-ban elhagyta az országot, hogy elkerülje az államilag elrendelt katonai szolgálatot. Ezt követően a zürichi Svájci Szövetségi Politechnikai Iskolában tanult, ahol beleszeretett egy másik fizikus hallgatóba, Mileva Maric néven. Einstein és Maric kapcsolata gyors tempóban haladt, és nem sokkal az érettségi után összeházasodtak, majd két fiuk született. Házasságuk azonban az 1910-es évek elején megromlott, és Einstein úgy döntött, hogy visszaköltözik Németországba. És annak ellenére, hogy Marictól való válása még nem zárult le, randevúzni kezdett unokatestvérével. Végül 1919-ben össze is házasodtak.
Az FBI több mint 22 évig kémkedett utána
Élete során Einstein mindig oda költözött, ahová a munkája megkívánta. Zürichben és Berlinben élt, majd az 1930-as évek elején az Egyesült Államokbam. Egyszerűen nem utasíthatta el a lehetőséget, hogy a Princetoni Egyetem Advanced Study Intézetében tanuljon és tanítson – de érkezése minden bizonnyal feltűnést keltett.
Pályafutása során Einstein nem titkolta baloldali meggyőződését, és azt, hogy pacifista. Ez azonban szúrta a Szövetségi Nyomozó Iroda korábbi igazgatójának szemét. Ezért nyomozni akart a fizikus ellen, így az FBI több, mint 22 évig kémkedett utána. Ezalatt az idő alatt az FBI-os aktája körülbelül 1800 oldalt tett ki, de soha nem találtak semmit ellene.
Élete utolsó néhány évében vegetáriánus lett
Élete során – és különösen az utolsó néhány évében – Albert Einstein más betegségek mellett krónikus emésztési problémákkal is küzdött. És bár élete nagy részében húst evett, orvosa azt tanácsolta a tudósnak, hogy hagyja ki a húst, ahogy öregszik és egyre rosszabbul érzi magát. Ez nem volt nagy baj a zseninek, aki korábban azt nyilatkozta, hogy „mindig is rossz volt a lelkiismeretem amiatt, hogy húst eszem.”.
Albert szókimondó vegetáriánus lett. Megjegyezte, hogy semmi sem lesz annyira előnyös az emberi egészségnek és nem növeli a túlélési esélyeit a Földön, mint a vegetáriánus étrendre való átállás. Egy évvel halála előtt Einstein azt is bevallotta, hogy „Zsírok, húsok, halak nélkül élek, de így is egész jól érzem magam”.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez