Őszintén imádom, hogy nő vagyok, minden előnyével, és hátrányával együtt, és azt kell, hogy mondjam, hogy a PMS (premenstruációs tünetegyüttes) inkább az utóbbiakhoz tartozik. Biztos vagyok benne, hogy minden nőtársam életét nehezítették már meg a hormonjaink által vezérelt hangulatingadozások és utólag lehetetlennek tűnő gondolatok, a szerencsésekét ritkábban, a kevésbé szerencsésekét sűrűbben, kicsit koncentráltabb dózisban.

Ezek azok a napok, amikor még saját magunkat is igen nehéz elviselni, és amikor vannak percek, melyek során gyakorlatilag csak a túlélésért küzdünk. Összegyűjtöttem a tíz legfurább gondolatot, amelyek ezekben a napokban jelentek meg teljes meggyőződéssel a fejemben, és amelyekkel egészen biztosan, nem vagyok egyedül.

„Szakítani akar velem a pasim” : nyilván azok az érzések, hogy pár napig kifejezetten utálom magamat, a világot, az embereket, akik körülöttem vannak, és szent meggyőződésem, hogy ők is mind gyűlölnek engem, elég hamar elvezethetnek addig a következtetésig, hogy most tuti véget fog érni az egyébként tökéletes és idilli kapcsolatunk. Hiszen az én imádott másik felem kifejezetten keveset szól hozzám, kevesebbszer ölel meg, és úgy összességében olyan furán viselkedik. Pedig szegény teljesen normális, az én hormonjaim meg tonnaszámra gyártják a beteges tévképzeteket.

„Fel kellene mondanom a munkahelyemen”: mi is lehetne jobb ötlet ennél? Hiszen utáloma munkámat, a főnökömet, a munkatársaimat, a feladataimat, azt, hogy korán kell kelni, azt, hogy egyáltalán fel kell kelni… ezt a hónap többi részében hogyan nem veszem észre?

„Szeretnék egy gyereket”: az időzítést tekintve aligha lehetne kevésbé aktuális a téma, de mivel ilyenkor egy gyermeket ábrázoló fotó puszta látványától is képes vagyok könnyekre fakadni, teljesen logikus, hogy nekem is kellene egy. Vagy még egy. Vagy egy egész ovis csoport.

„Akarok egy kiskutyát”: persze ha gyerekem nem is lehet azonnal, miért ne lehetne egy kiskutyám? Vagy kiscicám? Vagy bármilyen kisállatom, aki szeret, megért, puha és aranyos, nem úgy, mint a sok gonosz ember a világban, akik mind utálnak engem. És persze én is őket.

„Csoki… süti...csoki...csoki”: reggelire, ebédre, vacsorára vagy az éjszaka közepén. Tökéletesen boldog lennék a nap bármely percében egy tábla csokoládéval, és nem csak azért, mert Gombóc Artúrra a normálisabb és kiegyensúlyozottabb napjaimon is szellemi vezetőmként tekintek, hanem azért is, mert egyszerűen semmi másra sem tudok gondolni, csak a csokira, illetve minden olyan dologra, ami csordultig van cukorral.

„Lehet, hogy sokkal boldogabb lennék egyedül”: mármint nem a párkapcsolatom nélkül, hanem úgy minden ember nélkül, egyedül a világon, mint Will Smith a Legenda vagyok című filmben, vagy egy lakatlan szigeten, ahol nem szól hozzám senki, és nem kell jópofiznom senkivel sem.

"TÉNYLEG nincs egy göncöm sem”: persze azt, hogy a ruhatáram nem elég kielégítő annak ellenére, hogy hat gardróbszekrényt elfoglal, máskor is meggyőződéssel tudom állítani, ilyenkor viszont tényleg úgy érzem, hogy semmi sem áll jól, semmi sem kényelmes, pedig valószínűleg nem a ruhákkal, hanem velem van a baj.

„Eddig miért nem vettem észre, hogy ennyire ronda vagyok?”: nem elég, hogy ezt az egész hormonokkal és vérrel túltelített balhét havonta végig kell csinálni, de még egyszerűen az égből is pattanások hullanak, egyenesen rá az arcomra. Eközben természetesen az egyébként egészen problémamentes bőröm is undorodik a sminktől. Yaaay.

„Tuti ki akarnak rúgni!”: azért lássuk be, tekintve, hogy én sem vagyok képes elviselni saját magam, hogy hányingerem van a munkától, és nem vagyok kedves senkivel sem, igazából azt nehéz elképzelni, hogy valami érthetetlen csoda folytán esetleg ne akarnának tőlem megválni. Szóval tuti, hogy ki fognak rúgni (mint ahogy a pasim is ugye), de semmi gond, hiszen úgyis utálom ezt az egészet.

„Miért nem születtem férfinak?”: szomorú, de tény, hogy ez is kb. minden alkalommal megfordul a fejemben. Nem arról van szó, hogy teljességgel elviselhetetlen a menstruáció, és az azt megelőző napok, mert lássuk be, több milliárd nőnek sikerült és sikerül ezt túlélnie. Azonban mindent összevetve: a görcsöket, az idegesítő hormonokat, azt, hogy saját magamat én utasítanám ki legszívesebben az egész világból, és hogy hiába ígérnek mást a reklámok, kifejezetten rosszul érzem ilyenkor magam a bőrömben, gyakran elgondolkozom, mennyivel egyszerűbb lenne az életem, ha férfinak születek.

• gondolatok nők PMS

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!