Csajoknak sört? Igen!
Régebben bizony rosszallóan néztek a söröző hölgyekre, mert ugye, a sör egy férfias ital. Fordult a kocka, megjöttek a "női" sörök, és eltűntek a gyanakvó tekintetek.
olvass továbbRégebben bizony rosszallóan néztek a söröző hölgyekre, mert ugye, a sör egy férfias ital. Fordult a kocka, megjöttek a "női" sörök, és eltűntek a gyanakvó tekintetek.
olvass továbbEgyre befogadóbb a közönség órák terén, ma már nem nézünk furcsán egy-egy gumiórát viselő elegáns hölgyre. Miért is kéne, hiszen a vidám színű, bohókás karórák igazi közönség kedvenccé váltak.
olvass továbbA névváltoztatás mindig is mérföldkő egy zenekar történetében, egy hölgy tekintetében pedig mindig valami nagyon fontos döntés áll a háttérben.
olvass továbbÍgy öltözhettek a luxushajó elegáns hölgyei – legalább is az amerikai divatdiktátor szerint.
olvass továbbSikeres, 100%-ban magyar vállalkozás, melynek élén egy hölgy és egy úr áll – büszkén, hiszen a sikerért jócskán megdolgoztak. Dunavarsányban jártunk a Peakston központjában, ahol megannyi érdekes és értékes információval gazdagodtunk az építőipari segédanyagokat illetően, sőt, egy ritkaságszámba menő szín-scanner technológiát is megismerhettünk. Ellinas Andrea, a cég tulajdonosa és Rokszin Attila ügyvezető mesélt nekünk a vállalatról, az újdonságokról, a modern anyagok térhódításáról.
olvass továbbMi fogja meg hazánk legjobb pasijait egy hölgyben? Legyen csinos, okos, talpraesett, vagy elég egy pillantás, hogy feléledjen a szikra? A Glamour Women of the Year legsármosabb férfi jelöltjei elárulták, mi miatt figyelnek fel egy nőre, és mi lobbantja őket szerelemre.
olvass továbbEgy kutatással foglalkozó hölgy listát készített a nők egészségére veszélyes divatcikkekről, melyek ártalmasak lehetnek a hátra, gyulladást vagy allergiát okozhatnak. Kézitáska: árt a hátnak és a nyakcsigolyáknak, sőt, gyulladást is okozhat!
olvass továbbOktóber a mellrák elleni küzdelem hónapja. A betegség ellen küzdő és szerencsésen túlélő hírességek a nyilvánosság elé, és próbálják lelkesíteni sorstársaikat. Magyarországon már 10 éve sétálnak át ismert és ismeretlen hölgyek a Lánchídon, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy pár perces vizsgálattal megmenthető az élet.
olvass továbbHa a Gresso-féle iPhone 4 Time Machine kollekciót túl giccsesnek találta, akkor most itt van valami, ami közelebb áll a fiatal hölgyek ízlésvilágához.
olvass továbbIsmert hölgyek kezei Nánási Pál kameráján keresztül. Chili paprikával, párbajtőrrel, fuvolával és más jellegzetes tárgyakkal fényképezte ismert nők kezeit Magyarország egyik legismertebb fotósa, Nánási Pál. A művészi képek szeptemberben láthatóak a Westend bevásárlóközpontban.
olvass továbbBemutatta új fehérnemű-kollekcióját a Felina: mivel a cég felismerte, hogy a nagyobb méretekkel megáldott hölgyek körében egyre nagyobb igény van a fiatalos, divatos fehérneműk iránt, ezért új márkát fejlesztett ki.
olvass továbbAnja Rubik jelenleg a models.com harmadik helyén tanyázik, amivel atombiztossá szilárdítja a modellvilágban elfoglalt, egyébként is kirívóan népszerű helyét. A fotósok, szerkesztők egyik kedvence a lengyel származású hölgy, amit mi sem bizonyít jobban, hogy szinte az összes luxus divatház kifutóján, kampányában szerepelt már, magazinos címlapjainak se szeri, se száma.
olvass továbbMagyarországon első alkalommal kerül megrendezésre a Lotus Ladies Kupa. A csak hölgyek számára megrendezésre kerülő versenysorozatban 16 pilóta indul a Lotus Elise 1,6 típusú 138 lóerős autókkal. A sorozat a Magyar Bajnoki futam része, így a győztes magyar bajnoki címet kap.
olvass továbbNem kell meglepődni, az orosz milliomosok, vagy ahogyan ott nevezik "újoroszok" is szívesen mutatják meg gépcsodáikat. A képeket látva egyedi csodákból pedig nem volt hiány, legyen az motor, autó, vagy épp hiányos öltözékű hölgy. Moszkvai Tuning show képekben.
olvass továbbCristóbal Balenciaga 1911-ben, 16 évesen alapította divatházát és rögtön kivívta a befolyásos hölgyek elismerését. Ma sincs ez másképp: a Gucci cégcsoporthoz tartozó divatház kreációt olyan hírességek viselik előszeretettel, mint Jennifer Conelly és Nicole Kidman, a fanatikus gyűjtőről, Nicole Richiről nem is beszélve. Anna Wintour maga is szívesen vásárol Balenciaga darabokat és ha a divat nagyasszonya, Anna Wintour fejet hajt a márka előtt, az már önmagában jelent valamit.
olvass továbbA Chanel sztártervezője, Karl Lagerfeld tervezi az idei Coca-Cola kampány keretein belül a Coca-Cola light kollekciót. A "Diet Coke Limited Edition Collection by Karl Lagerfeld" kollekció a vonalaikra ügyelő, stílusos hölgyek számára készül.
olvass továbbFeloszlott minden idők egyik legnagyobb zenei átverése, a T.A.T.U "együttes". Az olykor hivatalosan, olykor pedig annyira nem is leszbikus hölgyduó sikereinek csúcsa valójában karrierjük kezdete volt, azóta rendíthetetlenül haladtak vissza az ismeretlenség felé.
olvass továbbA GLAMOUR magazin Anglia és Amerika után hazánkban is hagyományt teremtett, hiszen nem telhet el március úgy, hogy ne tudjuk meg, hogy a legtehetségesebb és legsikeresebb hölgyek közül ki állhat be a Women of the Year címmel büszkélkedhető kedvencek sorába. 2011-ben ráadásul a legszerencsésebb szavazók is bejuthatnak az exkluzív gálára.
olvass tovább„Top Gun-feeling” Gripen és MIG29-es vadászgépekkel. Alpha Industries ruháit többek között olyan világsztárok hordják, mint Robert De Niro, John Travolta, Sylvester Stallone vagy David Beckham, a hölgyek közül pedig Nicole Kidman és Cher.
olvass továbbÖt szemtelenül gazdag hölgy életét követhetjük nyomon a New York igazi feleségei című amerikai reality showban. Ők New York leggazdagabb családjainak hölgy tagjai, akikkel az anyatermészet igazán bőkezű volt: nem csupán szépséggel, de anyagi javakkal is bőven ellátta őket.
olvass tovább