Kulcsszó keresés /


Mindennapi kenyerünk

  • 2014. szeptember 02.

Bár már elmúlt augusztus huszadika, és ezzel együtt a kenyér ünnepe, sosem késő kedvet kapni otthoni pékségünk beüzemeléséhez. Sokan azt gondolják, kenyeret sütni rengeteg idő és energia, a siker pedig kevés ahhoz képest, mennyivel egyszerűbb a boltban megvenni. Pedig nem elhanyagolható az a fontos szempont, hogy az otthon sütött kenyérbe sem adalékanyag, sem tartósítószer nem kerül – és egyáltalán nem bonyolult elkészíteni.

olvass tovább

Rehab

  • 2014. július 27.

Találkoztunk néhány év után és azt gondoltad, a sebesülések, amiket okoztál, eltűntek rólam nyomtalanul. Butaság volna azt gondolni, hogy a bonyolult és sérülékeny lelki hámról ugyanúgy el lehet tüntetni a hegeket, mint ahogy a köldököm alatt húzódó 22 centis pontos vágást elhalványítja a rózsaaromás Contratubex.

olvass tovább

Cseresznyés-tejszínes torta kezdőknek

  • 2014. június 23.

Olyanoknak is ajánlom, akik sosem sütnek, és félnek a bonyolult dolgoktól, de már unják a kész piskóta lapra halmozott por pudingot és por zselét. Most hirtelen bevillantak a régi gyerekzsúrok, ahol az utóbbi műanyag édesség volt mindig a sztár. Mióta rendszeresen sütök, - ez alatt az utóbbi tíz évet értem - általában készítettem tortát a saját születésnapomra. Idén spontán voltam, és abból alkottam, ami a hűtőben volt, de azt hiszem egyik tortámat sem szerettem még ennyire. Rusztikus, friss, nem túl édes, ami még fontos: egyáltalán nem bonyolult, mégis megállná a helyét küllemre is akármelyik cukrászdában.

olvass tovább

A kezdő kertészek 10 leggyakoribb hibája I.rész

  • 2014. május 17.

A kertészkedés sok tanulást és ismeretgyűjtést igényel, ennek ellenére kellemes kikapcsolódást jelenthet, remek stressz űző, így megéri a befektetett időt és energiát. Remek program lehet kicsiknek és nagyoknak: gyermekeinkkel könnyebben szerettethetjük meg a különböző gyümölcs- és zöldségféléket, valamint kiváló képességfejlesztő is egyben. Bár először bonyolult feladatnak tűnhet, kellő utánajárással és ismeretszerzéssel egy kellemes új hobbyt találhatunk, ha belevágunk a kertészkedésbe.

olvass tovább

Kétnyelvűség - bonyolult vagy vicces?

  • 2013. november 30.

Mostanság a leghőbb vágyam, hogy újra valamilyen nyelvet tanulhassak. Sokak számára ez felfoghatatlan, mivel így is napi szinten más nyelven is élem a mindennapokat. Ehhez első lépésként választottam magam mellé egy olasz társat. Az első kisfiúnk születése előtt már elhatároztam, hogy én kizárólag magyarul fogok hozzá beszélni, az édesapja pedig a saját anyanyelvén. Az első másfél évben Magyarországon éltünk, a kisfiam először magyarul kezdett el érteni, beszélni, főleg mivel apa ingázott a két ország között.

olvass tovább

5 módszer a túlgondolás leállítására, és a béke megtalálására

  • 2013. november 08.

Minden probléma gyökere a túlgondolás. Ez teszi a dolgokat még bonyolultabbá, mint ami valójában a háttérben van. A vállán viseli, a világ összes problémáját, súlyát. Ha valami történik, nem tudja abbahagyni a gondolkodást. Napokon, heteken, hónapokon, akár éveken át. Nem tud felszabadult lenni addig, amíg nem látja a valós helyzetet.

olvass tovább

Tóth Vera: Meddig várjak?

  • 2013. augusztus 16.

A női érzelem egy bonyolult, kifürkészhetetlen, néha megérthetetlen, mély, szenvedélyes világ, amit sokszor összetörtek, eltiportak, felvettek, eldobtak, áltattak, de a nők időről időre beleesnek ugyanabba a hibába.

olvass tovább

Bajor cipó magyar módra

  • 2013. április 23.

Éreztétek már, ahogyan a friss kenyér illata átjárja az otthonotokat és melegséggel tölti el a szíveteket? Azt gondolhatnánk, hogy egy igazán jó cipó sütése bonyolult és hosszú órákat vesz el életünkből, ám az alábbi példát tekintve, ez nem így van. Ízletes, és csodálatos házi kenyér kerülhet az asztalra, egészen rövid idő alatt.

olvass tovább

Hozd ki magadból a profi fotóst!

  • 2013. április 17.

Szeretsz fotózni, és képeidet szívesen meg is osztod ismerőseiddel? Felmerült már benned, hogy mindezt szeretnéd profi minőségben, ugyanakkor bonyolult beállítások nélkül megtenni? Az NX300 egy profi fényképezőgép minden tulajdonságával rendelkezik, mégis elfér egy női tenyérben is, és minden részletét az ösztönös használatot szem előtt tartva alakították ki.

olvass tovább