Bérczi Zsófia, Sivatagtemplom
Beszéltem egy nikob-ot (nikob = csak a szemeket láttató női kendő) viselő asszonnyal, akivel megegyeztünk abban, hogy a természet nemcsak szerintem, de az iszlám hit szerint is tekinthető templomnak; bárhol imádkozhatunk. Megtudtam azt is, hogy ez az öltözék a vallásos nők számára nem börtön, hanem állandóan jelen lévő szent hely, Allah segít a hőség elviselésében is.
Úgy éreztem, hogy sorozatom készítésével nem mondok ellent, sőt támogatom kultúrájukat és hitüket. Ennek ellenére a konzervatív gondolkodású sivatagi férfiak kifogásolták, hogy miért ábrázolok nőket “gyámjaik”, a férfiak nélkül. Ekkor értettem meg, hogy a képeim már önmagukban lázítanak; a vidéki lakosság tradícióinak nem felelnek meg. Öntudatlanul olyan szabadságot álmodtam az iszlám nők számára, mely sokuknak nem adatik meg.
A képek csoportosíthatók a női lélek belső szabadságához vezető út négy stációjaként:
• elfogadó hétköznapok - prológus
• az ébredő vágy és lázadás - megnyílás
• a felszabadult, megnyílt és ismét megnyugodott lélek – nyitott lélek
• elindulás a magányos belső úton az igazi forrás felé - epilógus
A kiállítás képei Egyiptomban készültek, ahová a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásával jutottam el. Külön köszönet a képek szereplőinek, útitársaimnak: Károlyi Zsuzsannának, Bársony Júliának és édesanyámnak, Angster Erzsébetnek. „
Bérczi Zsófia
Kapcsolódó link: Az úton készült képnapló
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez