Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden rendben. Az sem lenne igaz, ha panaszkodásba kezdenék és sajnálnám magam, azért amim nincs. Mert úgy összességében egy nagyon szerencsés ember vagyok. Örülök a kis dolgoknak, hálás vagyok azért ahol tartok az életemben és hiszem, hogy a nehézségek ellenére az életünk csodálatos. 

Egyikünk sincs jobban kész az életre, mint a másik csak annyiban különbözik, hogy mindenki máshogy dönt és cselekszik. Megkaptuk az élet azon szabadságát, hogy rendelkezhetünk az időnkkel, a vagyonunkkal és még azt is eldönthetjük, hogy kivel osztjuk meg azt. Én nem szeretem a játszmázást, mert az nem a tiszteleten alapszik. Nincsenek szabályai, mert mindent a magunk javára csinálunk és az nem jó senkinek. Mert átváltozik egy elsőre egészségesnek tűnő önzéssé, amiből később valós önzés lesz. Így válunk hiteltelen emberré, olyanokká akik a szavaikkal töltik ki az ígéreteiket. Akiknek elég három mondat ahhoz, hogy elérjék amit akarnak csak azért, hogy nekik jó legyen. Mert ez nem a másik emberről szól, csak az én kielégítéséről.

Nem szabadna önérzetből beszélnünk. Sokszor a csend és a hallgatás értékesebb, mint olyan szavakkal dobálózni, aminek valószínűleg nem tudunk vagy akarunk eleget tenni. Mert ez nem korrekt, mert a hitelesség nem tud helyt állni. Miért, talán túl sokat várunk a másiktól? Kérdezzük magunktól, de akár hányszor vissza játszunk ilyesfajta beszélgetéseket jó esetben rájövünk, hogy ez igazából nem a mi hibánk. Olyannyira, hogy megpróbálunk a másik szemével látni. Persze tudjuk, hogy lehetetlen, de elképzeljük, hogy mi mit mondanánk a helyében, hogyan cselekednénk és próbálunk magyarázatra lelni. Főleg azokon a napokon, amikor válaszokra lenne szükségünk. Olyan válaszokra, amik nem kötelezőek, amit nem magyarázkodásnak hívunk. Válaszoknak, mert az mindenkinek jár.

Amikor valakinek azt mondom, hogy vissza fogom hívni telefonon én a lehetőségeimhez mérten a legjobban cselekszem. Próbálok, mert tisztelem magam és ezt elvárom fordítva is. Lehet, hogy nem tudom akkor teljesíteni a hívást, mert valami közbejön, mert az élet máshogy történt aznap. De vissza fogom hívni, mert a barátom, vagy pont azért mert még nem ismer és számít, hogy tudja nem vagyok szavahihetetlen. Vagy mert ez a feladatom, a munkám, hogy emberként megadom a tiszteletet a másiknak azzal, hogy tudom mi a kötelességem anélkül, hogy lenne. Anélkül, hogy a szerelmem lenne, hogy lenne egy gyerekünk vagy anélkül, hogy valaha szeretkeztünk volna .Vissza fogom hívni.

Persze az életben vannak nagyobb volumenű ígéretek, szavak és döntések is. De én hiszem hogy mindent lehet úgy kezelni, ahogy a helyzet/személy megérdemli. Még egy jó példa erre egy szakítás. Ezerféle variáció létezik arra hogyan válhat szét két ember élete. Lehet kezelni erkölcsösen és szelíden és ezerféle egyéb úton is. Olyanokon amiket szándékosan nem említenék mert szerintem nincs helye az életben. Az enyémben legalább is nincs. Megmagyarázzuk, hogy miért nem döntünk vagy lépünk, mert úgy érezzük, hogy van még maradásunk.

• lélekhangok lojalitás őszinteség

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!