Szóval, Te mire vágysz, társra vagy szolgálóra? Persze, persze, társra, nem vagyok én olyan önző! – mondod. Tényleg? No, nézzük! Miért szeretnél társat és milyet szeretnél?

Olyat, aki szeret? Olyat, aki elfogad? Olyat, aki megért? Olyat, aki kedves, törődik veled, hűséges hozzád? Aki támogat? Aki hozzád illik? Aki hasonlóan gondolkodik, mint te? Aki hasonlóan reagál, hasonló dolgokat szeret, hasonló az ízlésvilága? Akinek hasonló a mentalitása, mint a tiéd, hasonlóak az elképzelései, hasonló a gondolkodásmódja? Hát, Barátom, akkor te nem társat keresel, hanem szolgálót.

Szolgálót, aki mindenben megfelel neked. Aki nem okoz problémát, nem zavar vizet, nem szembesít önmagaddal, nem provokál és arra törekszik, hogy téged boldoggá tegyen. Dehogyis! – tiltakozol most…Hisz én is szeretném őt, és boldoggá tenném! Erre vágyom! No, ebből látszik, hogy még mindig nem érted a lényeget!

Amikor elkezdesz társat keresni, akkor mi alapján keresed? Akár tudatosan, akár öntudatlanul, de van benned egy kép róla…egy fantomkép, akit te kitaláltál magadnak, és ezzel a belső körözőlevéllel járod a világot. Magas, alacsony szőke, barna, akármilyen szemű, kedves, okos, szorgalmas, humoros WANTED! Ha találsz valakit, akire ez a kép ráillik, akkor örülsz, és következő lépésként megpróbálod kipuhatolni, hogy te mennyire hasonlítasz az ő fantomképéhez? Ha nagyjából megvan az egyezés, akkor hurrá!

Tulajdonképpen nem más történik itt, mint a saját boldogságunkat egy másik embertől tesszük függővé: innentől az ő feladata, hogy boldogságot hozzon nekem, az enyém pedig, hogy boldoggá tegyem őt. Ha nem vagyunk boldogok, azt egymástól kérjük számon, méghozzá úgy érezzük, hogy teljesen jogosan. Minden kapcsolat ezzel az egó-játékkal kezdődik, azzal, hogy elvárjuk – kimondva vagy kimondatlanul - hogy a másik teljesítse a kívánságainkat…azaz legyen olyan, amilyennek elképzeltük és legyen partner az általunk elképzelt életben. Ha a szerelmet fenntartásokhoz kötjük – „csak akkor szeretlek, ha megfelelsz az elképzeléseimnek” -, akkor nem a partnerünket látjuk…csak az ideálképünket kergetjük…akkor a másik ember csak egy SZOLGÁLÓ a te életedben…méghozzá próbaidős, mert záros határidőn belül bizonyítania kell, hogy megfelel az elvárásaidnak.

Ez nem szeretet!

Ez egy elváráshalmaz, semmi több. Ha ezt kergeted, örökösen csalódni fogsz: lehet, hogy találsz olyan embert, aki egy-két pontban megfelel, de biztosan nem lesz olyan, aki mindenben olyan, amilyennek elképzelted. Ilyenkor a partner nem lehet önálló egyéniség, csak statiszta, aki kielégíti a szükségleteidet. Nem önálló társ…csak szolgáló.

Az igazi szeretetben a másikat emberi mivoltában, esendőségében és sebezhetőségében is elfogadjuk és támogatjuk. Megengedjük neki, hogy olyan legyen amilyen, és nem vetítjük rá sem az elvárásainkat sem a félelmeinket.

• párkapcsolat partner társ

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!