'Talán búcsúkoncert, talán nem.' – Háy János bekáromkodta magát a Müpába Beck Zolival

S valahol ez a kulcsa mindennek, nem igaz? Hogy mennyire és hogyan képes valami inspirálni minket. Hogy mennyire vagyunk képesek nyitottak lenni a minket körülvevő világ-, és önmagunk számára is. Mennyire vagyunk hajlamosak arra, hogy észrevegyük az apróságokat s ne csak a nagy történésekkel foglalkozzunk? Ami még érdekes, vagyis a mai világban ez is egy olyan dolog, ami általánosan véve különlegesnek számít, hogy ami kívülről látszik, az van belül is: érzi az ember a másik emberen is az önazonosságot, a valódit, a mindenféle sallangmentességet. Alapjáratban véve mindenkinek ott van a belső ösztöne ahhoz, hogy meg tudja érezni, hogy éppen ki igazi és őszinte, ki feszült, ki hord álarcot menekülésből, vagy csak mert azt hiszi, úgy könnyebb, de azt is fel tudnánk ismerni, hogy ki az, aki szerepet játszik. Az ember valójában megérzi a kamut, csak maximum nem törődik vele, elengedi a füle mellett, mert úgy gondolja, hogy van más fontosabb dolog is, pedig az élet minden másodpercének számítania kéne. Minden egyes emberi lénynek számítania kéne.

„Szerintem nincs,

ha van, nem látszik,

ha látszik, nem Isten.”

(Háy János)

A létrejött müpabeli Háy Come Beck irodalmi-zenés esten május 15-én pont erről is meggyőződhettünk: arról, hogy igazából a legfőbb ellenségünk saját magunknak saját magunk vagyunk. Háy és Beck Zoli az egyik lehető legjobb példa arra, hogy történhet bármi, szoronghatunk, félhetünk, aggódhatunk, lehetnek rossz időszakok is, de ha jó irányba fordítjuk, akkor előre lök minket és nem enged lezuhanni. Ha a félelmet úgy fogjuk fel, mint egyfajta élet-segítség ahhoz, hogy jobbá váljunk, vagy ha karon ragadjuk és csak azért is megcsináljuk, amitől félünk, akkor az a hozzáállásunkat is pozitívvá avanzsálja, a belső önhitünkkel együtt s idővel automatikus lesz bennünk az, hogy valójában mindenre is képesek vagyunk, csak akarni és tenni kell érte. S hogy vannak helyzetek, amikor vissza kell fogni magunkat és önmagunk egy halványabb, visszafogottabb verzióját mutatni a külvilágnak. Ebből a szempontból elgondolkodtató lehet a kérdés, hogy mi lenne, ha a két adott férfi művész helyén két nő ülne? Akkor is nevetnének, éljeneznének, ha a színpadon hangoznának el a káromkodások az egyik női főszereplő szájából, mint ahogy most Háy Jánosnál történt? A női író is nagy népszerűségnek örvendene, ha úgy írna, mint Háy: szabadon, cenzúrázatlanul és már-már tabudöntögetően, minden második szabályt áthágva? A nőknek – és legyen az bármilyen foglalkozás vagy pozíció -, még mindig triplán kell teljesíteni ahhoz, hogy kiérdemeljék a helyüket. Még mindig előfordul, hogy a nők kevesebb bért kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak. Az is benne van a pakliban, a társadalmi viselkedésben, hogyha két azonos életutat és karriert élt meg egy nő és egy férfi, akkor az a férfinál öröm és tapsvihar, a nőnél félelem és tartás vagy olykor kérdőrevonás, hiszen, hogy is lehetne egy nő kitartó, erős, független, mindenkin átgázoló, az érzelmeivel nem törődő személy? Hogyan lehetne egy Nő igazi vezető, irányító, döntéshozó úgy, mint egy férfi? Minél nagyobb pozícióban van egy nő, annál sűrűbben jelenik meg még mindig az a kérdővonás, hogy „na, vajon kivel/kikkel feküdt le ahhoz, hogy idáig eljusson?” Mintha egy nő csak kurválkodással és nem az intelligenciájával érhetne el sikereket. Ha jobban belegondolunk, magyar művészet (is) fronton a mai napig a férfi dominál: s bár már annyira nem szándékosan, akár még csak nem is tudatosan, de még mindig ugyanazt a sémát hozzuk, mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt. Még mindig nem tudtunk véglegesen kitörni az egyenlőtlenségből, hiába próbálkozunk feminizmussal és hasonlóval.

„Óvd te is ezt az érzést, mert túl

érzékeny ilyenkor minden, s egy rossz

mozdulattal végzetes hibát követhetünk el,

s csak évekkel később, mikor már régen elveszett,

derül ki, hogy mennyire nem kellett volna

elutasítani egy találkozót például, mennyire

nem kellett volna azt a rossz mondatot

megírni sms-ben, de akkor már késő.”

(Háy János: Egy szerelmes vers története részlet)

A következő nagyon izgalmasnak kinéző program a Müpában szerintem ő lesz:
2023.06.06, 20:00 – 22:00

When The Music’s Over – Jim Morrison 80

Az alkotók: Nóvé, iamyank és Vangel. A három magyar zenész most először fog együtt színpadra lépni.